Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - TUDOMÁNYOS FÓRUM - Apunen, Osmo: Finnország külpolitikai vonala
Az Északi Tanácshoz való csatlakozás növelte Finnország külpolitikájának dimenzióit. Míg a második világháborút megelőzően négy semleges állam vett rész az északi együttműködésben, most három NATO-tagállam: Dánia, Norvégia és Izland (amelynek ezenkívül különleges katonai viszonya volt az Egyesült Államokkal), a hagyományosan semleges Svédország, valamint a semlegességi politikát folytató Finnország (amelynek együttműködési és segítségnyújtási szerződése volt a Szovjetunióval). Ezért az északi együttműködéssel kapcsolatban finn részről fenntartást jelentettek be, miszerint „Finnország képviselői nem vehetnek részt olyan kérdések megtárgyalásában, amelyek katonapolitikai jellegűek és a nagyhatalmak közötti nézeteltérések kérdésében állásfoglaláshoz vezethetnek.” Már a BEKS-egyezmény bevezetőjében megfogalmazták Finnország azon törekvését, hogy kívül maradjon a nagyhatalmak közötti érdekellentéteken. E célkitűzésnek megfelelően és a nemzetközi politikában az ötvenes évek második felében történt kedvező változások alapján Finnország céltudatosan hozzálátott, hogy semleges államként növelje aktivitását. Hazánk 1955 — 1961 közötti külpolitikájában előtérben állt az a cél, hogy megszerezze a külföld elismerését Finnország semlegessége számára. E törekvés kiindulópontjai azok az értékes nyilatkozatok voltak, amelyeket a Szovjetunióban tettek Finnország semlegességéről. Ezen az alapon a Paasikivi utódjául 1956-ban megválasztott Kekkonen elnök az ötvenes és hatvanas évek fordulóján Finnország semlegességének elismerését kérte többek között az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország vezetőitől. így Finnország semlegességét mind Keleten, mind Nyugaton magas szinten elismerték. A semlegesség elismertetése mellett Finnország rendezte kapcsolatait a nyugat-európai gazdasági integrációval. Ezt az 1957-ben megkötött ún. Helsinki Klub jegyzőkönyvének aláírásával érte el. Ennek részesei egyrészt Finnország, másrészt az OEEC, a nyugat-európai újjáépítési szervezet 11 tagállama. Az ún. hatok által létrehozott Európai Gazdasági Közösség (EEC) ellensúlyozására a kívül maradó hét állam Anglia vezetésével létrehozta az Európai Szabadkereskedelmi Társulást (EFTA). Finnország az EFTA-val 1961-ben ún. asszociációs megállapodást kötött (EFA). Az 1947-es, a legnagyobb kedvezmény alkalmazásáról intézkedő megállapodás és az 1960 novemberében aláírt finn—szovjet vámegyezmény a Szovjetuniónak a finnországi piacon ugyanolyan előnyöket biztosított, mint az EFTA-országoknak. így Finnország létrehozta az első széles körű általános kereskedelempolitikai rendezést, amelynek az volt a célja, hogy biztosítsa mind Finnország hagyományos nyugat-európai piacait, mind a keleti kereskedelem mennyiségi és szerkezeti egyensúlyát. A gazdasági együttműködés új típusú vállalkozásaként Finnország és a Szovjetunió között megállapodás jött létre 1962-ben a Saimaa-csatorna övezetének Finnország részére történő bérbeadásáról, valamint a csatorna újjáépítéséről, hogy Belső-Finn- ország vízi közlekedését szolgálja. A nemzetközi helyzet az ötvenes évek végén — különösen a német kérdés kapcsán — ismét kiéleződött. Ennek, valamint részben a finn belpolitikai fordulatnak a következtében Finnország és a Szovjetunió kapcsolatában problémák adódtak. A finn—szovjet kapcsolatokat tárgyaló szakirodalomban ezt az időszakot az „éjszakai fagyok”, valamint a „jegyzékválság” időszakának nevezik. Értékelésében a finn és a szovjet szerzők véleménye eltér. Az aktív és békeszerető semlegességi politika (1965-től) 1963-ban Kekkonen elnök előterjesztette az északi atomfegyvermentes övezet megteremtésére vonatkozó kezdeményezést. Az 1965-ös évet tartalmi kritériumok alapján már határozottan új szakasznak lehet tekinteni. Ekkor Kekkonen elnök az északi atomfegyvermentes övezeten kívül a Finnország és Norvégia közötti ún. békehatár-megállapodásáról is szólt. A javaslat szerint Finnország és Norvégia olyan megállapodást köt, amely biztosítja a béke fennmaradását a két ország határán nagyhatalmak közötti konfliktus esetére is. Mindkét kezdeményezés célja az volt, hogy mentesítse az északi országokat az esetleges nemzetközi feszültség hatása alól és elejét vegye a különböző államok viselkedésére vonatkozó spekulációknak. 125
