Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - TUDOMÁNYOS FÓRUM - Apunen, Osmo: Finnország külpolitikai vonala
belpolitikai helyzet is megkövetelte, hiszen a háború következményeként lehetségessé vált a föld alatt tevékenykedő Finn Kommunista Párt legális tevékenysége. Ezzel összefüggésben Paasikivi nyilvánosságra hozta felhívását „új arcok” megválasztására a parlamentbe azok helyett, akik a háború miatt leszerepeltek. Paasikivit erre azzal vádolták, hogy megsértette a választási szabadságot. Időnként éles hangon folyt a vita, olyan jelentős politikusok is indulhattak, akiknek újraválasztása a régi zsákutcába jutott politika folytatásának látszatát kelthette volna. Az 1945-ös parlamenti választások eredményeként azonban Finnországnak olyan parlamentje lett, amely minden szempontból megfelelt a szövetségesek Jaltában felállított követelményeinek a legyőzőitekkel szemben. Paasikivi kormányának meg kellett oldania a háborús bűnösség kérdését is. A szövetségesek elhatározták, hogy a háború után nemcsak azokat vonják felelősségre, akik megsértették a nemzetközileg elfogadott háborús jogokat, hanem politikailag felelős személyeket is. Paasikivi kormányának az volt a törekvése, hogy a bűnösség kérdésében a döntést a finn hatóságok kezében tartsa, és így az ország szuverenitását védje. Az ideiglenes békeszerződés a szövetségesek értelmezése szerint tartalmazta a háborús bűnösség kérdését. Paasikivi kormánya azért különleges törvény alapján bonyolította le a háborús korszak vezetőinek bűnperét, a finn jogi gyakorlat ugyanis nem ismerte e visszaható érvényességet és a politikai felelősség büntetését. Kevesebb gondot okoztak a kormánynak az ideiglenes békeszerződés következményeként végrehajtott egyéb belső változtatások. Mint az ideiglenes békeszerződéssel ellentétest, megszüntettek többek között egy sor honvédelmi szervezetet és szélsőjobboldali pártszervezetet. Ezen kívül természetesen gondoskodtak olyan jelentős feladatok ellátásáról, mint a hadsereg pacifikálása, az átadott területek kiürítése stb. A keleti kapcsolatokat ezekben az években az is szilárdította, hogy a kormány alapja az ún. három nagy, az FNDIJ, az SZDP és az Agrárszövetség kormánykoalíciója volt. Ebben az időben bontakozott ki a munkáspártok és a parasztpártok kormány-együttműködése a kelet-európai országokban is. Céltudatos munkával a békeszerződés hazai feltételei megvalósultak. A békeszerződés 1947- es aláírása megvalósította Paasikivinek a finn külpolitika elé állított közvetlen és szükségszerű célkitűzését: az ország szuverén jogait teljes mértékben helyreállították. A szövetségesek felügyelő bizottsága távozott. Paasikivi figyelme ezután a jó keleti kapcsolatok külső feltételeinek megteremtésére irányult. A finn békeszerződést éppen a hidegháború kitörésének előestéjén, az utolsó pillanatban kötötték. Európa nemzetközi rendszerének megosztottsága és a katonai tömbök létrejötte ennek ellenére Finnországot is érintette. A békeszerződés alapján 1947 végén Finnország és a Szovjetunió egyezményt kötött a legnagyobb kedvezmény alkalmazásáról a kereskedelmi kapcsolatokban. Az Európa újjáépítésének céljával meghirdetett Marshall-terv már 1947 nyarán a nagyhatalmak közötti ellentét tárgya lett. A tárgyalásokon kezdetben részt vevő Szovjetunió később elállt a tervtől, mert úgy látta, hogy az az Egyesült Államok azon törekvését szolgálja, hogy a segély eszközeivel ellenőrzése alatt tartsa. Ebben a helyzetben a finn kormány is szükségesnek látta, hogy a továbbiakban ne vegyen részt a Marshall-terv megvalósításában. Az új keleti kapcsolatok sarkkövévé vált az 1948-ban kötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény. Ez jellegét tekintve keretmegállapodás, amely előírásokat tartalmaz mind a biztonságra, mind az építő együttműködésre. A BEKS-egyezménnyel tulajdonképpen éppen azok a biztonságpolitikai rendszabályok valósultak meg, amelyekre a Szovjetunió a második világháború küszöbén az ún. jarcevi tárgyalásokon törekedett. Az egyezmény leglényegesebb biztonságpolitikai jelentősége abban áll, hogy annak segítségével nemzetközi jogi formába foglalták azokat a katonai körülményeket, amelyekre mind Finnország, mind a Szovjetunió északnyugati határának biztonsága épül. Az egyezmény tehát nem hozott újat Finnország és a Szovjetunió meglevő biztonságpolitikai kapcsolataiban. A megállapodás eleve megelőzi olyan helyzet kialakulását, hogy valamely ország Finnország területét a Szovjetunió 123
