Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)

1977 / 3. szám - SZEMLE - Halász György: India és Banglades: változó viszony

A két ország viszonyának vizsgálata során — elsősorban a gazdasági tényezők s az említett viszonylagos indiai stabilitás miatt — Banglades helyzete a kiindulópont. A fiatal országnak ugyanis meg kell birkóznia mindazokkal a súlyos problémákkal, amelyek általában az úgynevezett negyedik világot, az ásványi kincsekkel nem rendelkező, szegény fejlődő országokat sújtják. Helyzetét emellett — és a háborús pusztításon túl — még egy tényező bonyolítja: a független állam megalakulásával két és fél évtizeden belül másodszor szakadtak szét a — ha az utóbbi esetben nem is a területileg egységes országokra jellemzően szilárd — hagyományos kapcsolatok, és jött létre újszerű munkamegosztás.

Nem szabad feledni — s ez az indiai—bangladesi viszony jelenlegi aspektusainak vizsgálatában nem közömbös —, hogy a bengáliai gazdaság torzulása a brit gyarmatosítás éveire nyúlik vissza. Clive tábornok brit fővezér ezt írta 1757-ben, amikor bevonult Mursidabádba, Bengália régi fővárosába: ,,A város oly nagy, népes és gazdag, mint London, azzal a különbséggel, hogy olyan egyének élnek benne, akik mérhetetlenül vagyonosabbak, mint az utóbbi város lakói.” Palme Dutt, az indiai történelem egyik legismertebb marxista kutatója, egy Bernier nevű francia utazó XVII. századból származó emlékeit idézi: „Két bengáliai látogatásom alkalmával szerzett tapasztalataim alapján meggyőződésem —• írta Bernier —, hogy ez a tartomány gazdagabb, mint Egyiptom. Nagy mennyiségben exportál gyapotot és selymet, rizst, cukrot és vajat, saját fogyasztásra pedig bőségesen termel búzát, zöldségfélét...”

Éhínségek előfordultak ebben az időszakban is, ám — mint Marx írta a New York Daily Tribune-ban közzétett cikksorozatában — „az a nyomor, amelyet a britek hoztak Hindosztánra, lényegesen különbözik és végtelenül nagyobb fokú valamennyinél, amit Hindosztánnak azelőtt kellett átszenvednie . .. Anglia szétzúzta az indiai társadalom egész szerkezetét”. Természetesen voltak, akik túlélték és a maguk hasznára fordították az új bengáliai földrendszert: ezek egy új társadalmi elit és kollaboráns réteg magvát alkották, bhadralok néven. Tagjai nagyrészt az uralkodó hindu kasztok soraiból kerültek ki, azok közül, akik a mogulok idején katonai és közigazgatási funkciókat töltöttek be. Később ez a réteg vált a hindu megújhodási mozgalom élcsapatává (tehát a brit érdekek ellenfelévé), de egyszersmind a bengáliai társadalom megosztásának egyik fő tényezőjévé (vagyis a britek potenciális szövetségesévé).

A ma is elevenen ható hindu—muzulmán ellentét kialakulása erre azidőszakra nyúlik vissza. A britek a divide et impera régi módszerével, a kibontakozó nacionalista mozgalom aláásására törekedve igyekeztek kihasználni a hinduk és a muzulmánok végső soron gazdasági motivációjú viszályát. „A hindu—muzulmán ellentét — írja Dutt — a brit uralommal és különösen a brit uralom legutolsó szakaszával kapcsolódik össze. Háborúk ugyan folytak olyan fejedelemségek között, amelyeknek hindu vagy muzulmán uralkodóik voltak, de ezekben a háborúkban sohasem a hindu—muzulmán ellentét dominált. A muzulmán uralkodók minden megfontolás nélkül helyeztek hindukat a legmagasabb pozíciókba, és viszont. A vallásközösségek viszálya a brit uralomnak, különösen a brit uralom legutolsó szakaszának, vagyis a hanyatló imperialista uralomnak sajátos terméke.”

A szubkontinens megosztásának előkészítése, e hosszú történelmi folyamat elem90