Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)
1977 / 4. szám - SZEMLE - Sólyom Sz. Ferenc: A demokratikus erők egységfrontja megalakításának néhány kérdése Japánban
46,8 millió ember él.13 Bár a demokratikus erők jelentős sikereket értek el, az LDP prefekturális képviselőinek száma országos viszonylatban még mindig igen magas: LDP—1391; JSZP—422; Komeito-167; DSZP—103; JKP—95 képviselő (1975. évi adatok). A JKP nagy politikai jelentőséget tulajdonít a demokratikus vezetés alatt működő helyhatóságoknak. Hangsúlyozza pozitív közvéleményformáló hatásukat és azt a lehetőséget, hogy a demokratikus erők a gyakorlatban tudják bizonyítani, milyen előnyöket jelentene az ország számára a demokratikus átalakulás. Ugyanakkor a JKP látja azt is, hogy a haladó vezetéssel működő helyhatóságok is szervesen beépülnek az állammonopolista gazdasági-társadalmi struktúrába, ami gátolja önálló tevékenységüket. Ez különösen megmutatkozott az utóbbi évek válsága idején. A helyhatóságok gazdasági nehézségekkel küzdenek, mindenekelőtt a városokban, és erősen függnek a központi kormány gazdasági segítségétől. 1975-ben 6 prefektúra és 246 város helyi közigazgatása jelentett be csődöt. Ilyen körülmények között különösen nehéz helyzetbe kerültek a haladó, a JKP képviselőinek részvételével irányított helyhatóságok, melyek fontos rekonstrukciós, infrastrukturális terveket dolgoztak ki, de megvalósításukat az infláció, a gazdasági visz- szaesés nehezíti, a kormány viszont elutasítja a szubvenciók fizetését. A helyhatóságok önálló tevékenysége jogi korlátokba ütközik, ezen csak a parlament változtathat. Ezért még a demokratikus vezetés alatt álló helyi szervek sem tudják a nagy monopóliumok tevékenységét korlátozni, amelyek a központi kormány jogi és gazdasági védelmét élvezve kibújnak a megadóztatás és a felelősségrevonás alól. A helyhatósági választásokon a hetvenes évek közepéig elért sikerek nem ismétlődtek meg sem az 1976. évi felsőházi, sem az 1977. évi alsóházi választásokon, de még az 1977-es helyhatósági választásokon sem. A JKP, amely a leghatározottabban és a legkövetkezetesebben küzd a kormány politikája ellen, 1976-ban a korábbi 38 mandátum helyett csak 17 képviselői helyet szerzett. Elmaradt a várt siker az 1977. júliusi választásokon is, amikor a párt a korábbi 20 mandátumból négyet veszített. (A japán parlament felsőházában háromévenként a képviselőknek a felét választják újra). A helyhatósági választásoktól eltérően, ahol a párt választási programjában konkrét, az adott körzetet leginkább foglalkoztató problémákra ad választ, a parlamenti választásokon nagy horderejű, sokszor elvi kérdésekben foglal állást. Ezekben a kérdésekben természetesen a kongresszusok és a KB plénumái foglalnak állást a választások előtt. A XIH. kongresszusnak az egységfronttal kapcsolatos egyik legfontosabb határozata kimondja, hogy a jövőben a párt ideológiáját nem a marxizmus—leninizmus terminusz- szal, hanem a tudományos szocializmus terminusszal jelölik. Az előzményekhez tartozik, hogy a középutas Komeito, amely sajátos értelmezésű „humanista szocializmust” hirdet, a „demokratikus szocializmust” hirdető DSZP és a,,kommunizmus nélküli”, sőt „anti- kommunista szocializmust” hirdető JSZP Japán számára elfogadhatatlannak tartja a marxizmus—leninizmust, és nem hajlandó együttműködni olyan párttal, amely ezt az elvet vallja. A demokratikus erők egységéért folytatott harc tanulságaival és következményeivel függnek össze a JKP kongresszusainak azok a határozatai, amelyek előbb módosították, 89
