Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)

1977 / 4. szám - Valki László: A nemzetközi jog értéktartalmáról

illeti, nemzetközi konfliktust csak akkor tehet egyáltalán vizsgálat tárgyává, ha erre maguk a szemben álló felek kifejezetten kérik. A nemzetközi osztályharc konfliktusaiban erre nyilván nem kerülhet sor.

Megállapítható tehát, hogy a status quo erőszakos úton vagy más külső beavatkozás útján történő megváltoztatását ugyan jogsértő aktusnak nyilvánították a norma- alkotók, ezt azonban nem egészítették ki adekvát eljárási szabályokkal. így az alapnormák formába öntésének időpontjában fennállott status quo külső megváltoztatásának a nemzetközi jogrend oldaláról általában nincsenek következményei; a jogsértő aktusok utólag gyakorlatilag legalizálódnak.12 Az államok mindig újra és újra elfogadják a frissen kialakult status quót. Éppen ezért talán megalapozottan állíthatjuk, hogy az az értéktartalom, amelynek tekintetében 1945-ben a konszenzus ténylegesen létrejött, valóban ay akkori status quóban jelölhető meg. De nem feltétlenül globális értelemben, hanem inkább a világszervezetet megalapító és a kívül maradt, volt ellenséges államok viszonylatában. Aligha állhatott fenn ugyanis konszenzus az osztályharc status quójára nézve. A ful- toni beszéd ugyan egy évvel később hangzott el, a nagyhatalmak politikai vezetése azonban 1945-ben is távol állott attól, hogy valamiféle általános nemzetközi osztálybéke megvalósítását tűzze zászlajára.

Ha a status quóra mint általános értéktartalomra nézve a két világrendszer között nem is állott fenn konszenzus, a formális jogszabályokban természetesen továbbra is a status quo maradt a „védett jogi tárgy”. S mivel a status quo természete paradox módon olyan, hogy állandóan változik, azt lehet mondani, hogy a nemzetközi alapnormák voltaképpen a mindenkori status quót védelmezik. Ez pedig azt jelenti, hogy az alapnormák az osztályharc szempontjából semlegesek. A mindenkori status quo ugyanis a mindenkori állam mindenkori osztályuralmi rendszerének, politikai struktúrájának a változatlanságát implikálja. Nem tesz különbséget az osztályuralom típusa, a demokrácia vagy diktatúra, az „emberiség nembeli fejlődését” elősegítő vagy azt akadályozó kormányzati formák szerint. De nem különböztet időbelileg sem; a mai haladó rendszert ma védi, de az azt megdöntő ellenforradalmi rendszert holnap szintén védeni fogja. Csak egyetlen körülményt tart szem előtt: azt, hogy az adott pillanatban az adott államban ki van ténylegesen hatalmon. Hogy melyik politikai csoportosulás hogyan jutott hatalomra, a belső jog értelmében legálisan vagy sem, külső segítséggel vagy „önerőből”, számára mindez közömbös. A nemzetközijog ténylegesen mindig a napra kész status quót védelmez}- Ez alól az általános szabály alól mindössze egyetlen kivétel van, s ennek jogi relevanciája is kétséges. Az agresszió meghatározásáról szóló 1974. decemberi ENSZ-köz- gyűlési határozat — azon túl, hogy részletezi és értelmezi az erőszak tilalmának elvét — a következőt mondja ki: „a meghatározás egyik része sem sértheti azoknak a népeknek az önrendelkezéshez, a szabadsághoz és függetlenséghez való, az Alapokmányból eredő jogát, amelyeket erőszakkal megfosztottak ettől a jogtól”. A határozat értelmében „a gyarmati és fajüldöző rendszerek vagy az idegen uralom más formái alatt élő népeknek” joguk van arra, hogy „küzdjenek a jelzett célokért és ehhez támogatást kérjenek és kapjanak” a nemzetközi közösségtől.12 Ezek szerint tehát az erőszak-tilalom politikai semlegességét egyetlen helyen mégis áttöri a mai jogfelfogás: a nemzeti függetlenségi mozgal12