Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)
1977 / 4. szám - Valki László: A nemzetközi jog értéktartalmáról
2. Ha e követelmény be nem tartása miatt mégis konfliktus támadna közöttük, azt békés úton rendezzék, erőszakos eszközök igénybevétele vagy az azokkal való fenyegetés nélkül. Kívánatos, hogy az érintettek „igazságos” kompromisszumra jussanak egymással a konfliktus tárgya tekintetében. 3. Ha a konfliktus mégis erőszakos cselekményekbe torkollana, a nemzetközi közösség szervezett keretek felhasználásával siessen a sértett állam segítségére. Az a kívánatos, hogy a szervezet egy szűkebb testületé a nagyhatalmak részvételével döntsön a segítségnyújtás módja, mértéke és formája felől, a tagállamok pedig végrehajtsák e testületnek rájuk nézve kötelező döntéseit. A fentiek arra engednek következtetni, hogy a jelenlegi nemzetközi normarendszer — jogászok szakmai zsargonjával élve — „védett jogi tárgya” nem más, mint a nemzetközi status quo. S mivel e normarendszer alapnormáit a második világháború befejezésekor kodifikálták, úgy is mondhatnók, hogy a „védett jogi tárgynak” voltaképpen az akkori status quo tekinthető. Kevésbé jogi ízű terminust használva, az ENSZ Alapokmányában rögzített jogszabályok azokat a társadalmi viszonyokat helyezték védelem alá, amelyek a második világháború eredményeként (elsősorban Európában) kialakultak. Ide tartoztak egyrészt mindazok a társadalmi viszonyok, amelyek az egyes államokon belül jöttek létre (tehát mindenekelőtt az osztályviszonyok, az adott típusú osztályuralom viszonyai), mind pedig azok, amelyek az osztályuralom különböző szervezett alakulatai, azaz az államok között a „győzelem napján” fennállottak. A jog — és így a nemzetközi jog is — mindig társadalmi viszonyoknak a formája. E pozitív jog formába öntését megelőzte a jelzett társadalmi viszonyok kialakulásának a folyamata, s a norma- rendszer jogi fotmákba, jogszabályokba merevítette ezt az adott, társadalmilag determinált viszonyrendszert, egyúttal védelmet biztosítva számára.9 Felmerül a kérdés: lehet-e értéknek tekinteni a status quót? Lehet-e azt állítani, hogy Szövetséges és Társult Hatalmak által kidolgozott magatartáskódex általános konszenzust foglalt magában a normák értéktartalmára vonatkozóan ? Lehetett-e egyáltalán értéknek tekinteni a második világháború befejeződésének időszakában az akkori status quót? Nem volt-e utópisztikus célkitűzés olyan értéktartalmat állítani a nemzetközi normarendszer középpontjába, amelynek megvalósításához történelmileg kevés reményt lehetett fűzni? Korábban, Peschka fejtegetéseinek ismertetésekor idéztük azt a megállapítást, hogy a normarendszer tartalmazta értékeket nem lehet külön-külön, egy-egy normával kapcsolatban vizsgálni. Szerinte mindig a „jogrendszer immanens koherenciája” az irányadó; „a jogi norma tartalmának tekintettel kell lennie az egész fennálló jogrendszerre, annak belső logikai zártságát és következetességét nem sértheti”.10 Ez esetünkben azt jelenti, hogy nem hagyható figyelmen kívül a nemzetközi normarendszernek az a része, amely az alapnormák megsértése esetén követendő eljárásról rendelkezik. Ebből ugyanis kiderül, hogy a normaalkotók milyen területen tartották elképzelhetőnek az általuk megfogalmazott normák szankcionálását, tehát milyen értékeket preferáltak más értékek rovására. Az eljárási alapnormák vizsgálata azt mutatja, hogy azok nagyon kevés területen io
