Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)
1977 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - A. J. Eljanov: Fejlődő országok: a gazdasági növekedés problémái és a piac
másrészt a világgazdasági szükségletek irányzatával összhangban különösen gyors ütemben fejlődik. Ugyanez mondható el a kereskedelemről és a szolgáltatásokról. A mező- gazdaság viszont éppen ellenkezőleg, lassuló ütemben fejlődik, aminek nemcsak az az oka, hogy az ágazat termékei iránti kereslet lassabban nő, hanem az is, hogy anyagi-technikai bázisa viszonylag fejletlen, s arra az itt konzerválódott archaikus termelési viszonyok is fékezően hatnak. Az egyes gazdasági ágak fejlődési ütemkülönbségei következtében a fejlődő országok gazdasági szerkezete is megváltozik. A változások a gazdaság elsődleges, másodlagos és harmadlagos szektorában, valamint az anyagi és nem anyagi termelés vetületében is jól nyomon követhetők. Az ipar részaránya további növekedésének fontos előfeltétele a közlekedés, a kereskedelem, a szolgáltatások és általában a nem anyagi termelés fejlődése. A szerző több oldalról is meggyőzően bizonyítja, hogy a tercier szektor a „harmadik világ” országaiban igen jelentős és egyre növekvő — esetenként pedig káros következményekkel járó — szerepet tölt be. A gazdasági struktúra változásait ezután a munkaerőforrások felosztásának szempontjából is vizsgálat alá veszi. A még gyarmati időkből örökölt viszonylagos túlnépesedés a demográfiai robbanás következtében egyrészt tartóssá, másrészt óriási mértékűvé vált. A munkanélküliség és az alul- foglalkoztatottság a belső piac kiszélesedése s ezáltal a gazdasági fejlődés egésze előtt súlyos akadály. A hetedik fejezet a mezőgazdasági árutermelés létrejöttét elemzi. A mezőgazdaságot a naturális és félnaturális gazdálkodás, a közvetlen termékcsere viszonylag nagy súlya jellemzi. A szerző a mezőgazdaságnak a társadalmi munkamegosztásba való bekapcsolódását az élelmiszertermelésen, ezen belül is az agrár- szektor egészének helyzetét és nehézségeit jól tükröző élelmiszergabona-termelésen kíséri végig. Az élelmiszer-árualapok növelésének alapvető feltétele a paraszti gazdaságok árutermelő jellege, valamint azok reális piaci lehetőségei és szükségletei közötti összhangot megteremtő agrárreform. A „zöld forradalom” kezdeti sikerei világosan jelezték a fejlődő országok gazdasága előtt a modern tudományos-technikai vívmányok alkalmazása révén nyíló fejlődési lehetőségeket, ugyanakkor arra is fény derült, hogy ez a fejlődés nem egyeztethető össze az archaikus társadalmi viszonyok létével, s emellett nagyarányú tőkebefektetéseket is igényel. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mezőgazdaság fejlesztését az egyes gazdasági ágazatok közötti megfelelő arányok fenntartásával és a szövetkezetesítés útját járva célszerű továbbvinni. A nyolcadik fejezet az iparosítás legfontosabb kérdéseire ad választ. Az iparosítás a gazdaságfejlesztésben elsődleges szerepet tölt be. A fejlődő országok iparosodása irányának és folyamatának vizsgálata során a szerző megállapítja, hogy amíg a gyarmati időkben a feldolgozó ipar termékei iránti szükségleteket még teljes egészében a behozatal fedezte, addig ma már ezt a feladatot a hazai termelés hivatott ellátni. Minthogy ez általában a korábban importált termékeknek a belső piacról való kiszorulását is jelenti, az iparosításnak ezt az irányát, illetve formáját importhelyettesítésnek nevezik. Az importhelyettesítés lényegében csak az önálló államiság megszerzése után kezdődhetett el, amikor a feldolgozó ipari fejlődést ösztönző belső piaci hatásokat az állami protekcionizmus különböző formái kiegészítették és felerősítették. Az importhelyettesítés a „harmadik világ” országai gazdasági fejlődésének első fontos és a további fejlődés szempontjából elkerülhetetlen szakasza. Az ipari termelés szerkezetének vizsgálata során a szerző arra is rámutat, hogy a fejlődő országokban a kitermelő ipar fejlődése és változatlanul jelentős szerepe ugyan még ma is a tőkés centrum igényeivel áll a legszorosabb összefüggésben, mégsem lehet csupán a fejlett tőkés országok puszta függvényének tekinteni. Ez egyrészt azzal kapcsolatos, hogy a nyersanyagkivitel a fejlődő országok egyik legfőbb valutabevételi forrása, ami a fejlesztés szempontjából elsődleges fontosságú importot hivatott fedezni, másrészt azzal, hogy a hazai gazdaság más ágazatainak energia- és nyersanyagszükséglete is egyre növekszik. A szerző a fejlődő országok ipari termelési apparátusának néhány sa
