Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)
1977 / 1. szám - Szabó I. János: A külpolitikai prognosztika elvi kérdései
A külpolitika területén is folyó osztályharc valósághű tervezést és prognózist követel. Ezáltal a terv és a prognózis az osztályharc eszközévé válik, hiszen eredményei a jövőről alkotott képet teremtik meg, illetve befolyásolják. A tudományos igénnyel fellépő külpolitikai tervezésnek néhány olyan sajátossága van, amely a társadalomtudományok egyéb területein nem, vagy másként jelentkezik, így például a külpolitikai tervezés nem kísérletezhet. Míg a gazdasági életben kísérleti célokkal be lehet vezetni néhány üzemben új irányítási rendszert, addig a külpolitikában az egyszeri lépéseknek is visszavonhatatlan következményei lehetnek. A kísérletezés kizárása mellett a külpolitikában komoly gond az aktív és a passzív tevékenység közötti helyes egyensúly fenntartása. A külpolitika egyik lényeges munka- folyamata az események regisztrálása, értékelése, majd a reagálás. Ezt a folyamatot passzívnak nevezzük, mivel a kezdeményezés külső hatásként éri a résztvevőt, ez esetben objektumot. A passzív folyamat a külkapcsolatok velejárója, de természetellenessé válik, ha arányai túllépnek bizonyos határt. Ha a passzív tevékenység túlsúlyba kerül, akkor az érintett ország a nemzetközi politikának kizárólag objektumává válik, és elveszti szubjektum jellegét. Más szóval: az eseményeknek az ország számára kedvezőtlen hatásait utólag és többnyire sikertelenül próbálja ellensúlyozni. A passzív folyamattal szemben aktív tevékenységen a kezdeményező — az eseményeket megelőzve ható — lépéseket értjük. Az aktív tevékenység teszi lehetővé a célok megvalósítását. Az aktív és a passzív folyamat szembeállítása jól érzékelteti a külpolitikai tervezés tudományos jövőformáló alapjának, a prognózisnak szükségességét és szerepét. „Ha valaki nem ismeri mélyrehatóan a nemzetközi erőviszonyok helyzetét, nem tűzhet ki helyes taktikai célokat, nem dolgozhat ki reális politikát. . . Csakis így juthatunk helytálló következtetésre és határozhatjuk meg helyesen a feladatainkat.”3 Érthető és jogos tehát a prognózis iránti igény. „A tudomány legújabb vívmányai nélkül mi szó szerint egy lépést sem tehetünk” — mondotta ezzel összefüggésben L. I. Brezsnyev.4 Ennek ellenére megállapítható, hogy a tudomány nem szentelt kellő figyelmet a külpolitikai prognózis kérdésének, és a jelenlegi színvonal elmarad a követelményektől. Az elmaradás elsősorban elméleti kérdésekben szembetűnő.5 A külpolitikai prognózissal foglalkozó irodalom szűkös voltából adódik a külpolitikai prognózis fogalma körüli bizonytalanság is. Ezért az elméleti problémák vizsgálata előtt célszerű a külpolitikai prognózis fogalmának meghatározása. A külpolitikai prognózis az alkalmazott tudományként felfogott külpolitika-kutatás alrendszere. Tárgyán a nemzetközi kapzsolatok releváns információinak elméletileg megalapozott gyűjtését, rendszerezését, feldolgozását értjük; ennek alapján specifikus módszerekkel vizsgáljuk a cselekedeteket és eseményeket, lehetséges következményeik tükrében. A vizsgálat több oldalról, köztük időben is körülhatárolt témákra terjed ki. A kutatás eredménye pártos, osztályérdekeket tükröző szellemi produktum, amely az optimális alternatívákat kijelentésrendszerekben tömöríti, a fő tendenciákat komplex, kvalitatív jövőképekként, tudományos hipotézis formájában vázolja fel. A prognózis célja csökkenteni a jövő fejlődésének bizonytalansági tényezőit, növelni a tervezés tudományos színvonalát, biztosítani az optimális döntések meghozatalához szükséges ismeretanyagot. 27
