Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)
1977 / 2. szám - G. Márkus György: A Leontief-féle világmodell
A stratégiai-elméleti funkció A Leontief-modell látványos matematikai apparátusra támaszkodik, ami — akárcsak a Római Klub jelentései — a tudományos objektivitás látszatát kelti. Az angliai Sussex Egyetem tudós kollektívája, bírálva a Forrester—Meadows világmodellt, találóan állapította meg a hasonló eljárásokról: az eredmény orientációját az határozza meg, amit a modellbe betáplálnak; a Római Klub első jelentésének esetében malthusianizmus volt az input — és az eredmény is. A Leontief-modell a világgazdasági kapcsolatok egyenlőtlen viszonyait, az adott függőségi rendszer paramétereit úgy építi be előfeltételezéseibe, hogy az eredmény azoknak átrendezése, nem pedig minőségi meghaladása. A módszertani apparátus a politikailag motivált jövő-alternatíva racionalizálásának szerepét tölti be. (Nem véletlen, hogy a problematikát a szerzők lineáris komputerizált modell keretei közé szorítják, ami eleve lehetetlenné teszi a minőségileg más, radikális megoldási mód bemutatását.) A modell szerzői érezhetően arra is törekszenek, hogy az amerikai külpolitika átalakításának bizonyos mozzanatait szervesen beillesszék elképzelésükbe. Az ásványkincseket és mezőgazdasági termékeket nem exportáló, tehát a többséget kitevő fejlődő országok számára azt javasolják, hogy „lényegesen csökkentsék iparosodásuk során importfüggőségüket feldolgozó ipari termékekből, ugyanakkor növeljék világpiaci exportarányukat néhány feldolgozó ipari termékből, különösen a könnyűipari árukból”. Jövőképükben jelentősen megnő a fejlődő országok részesedése a világ ipari, méginkább feldolgozó ipari termelésében, növekszik könnyűipari termelésük kompetitiv ereje. Ezeket a feltételezéseket a szocialista országokra is vonatkoztatják. Joggal kérdőjelezhető meg, hogy ezek a tendenciák valóban a nivellálódás irányában fognak-e hatni. Sokkal inkább arról van szó, hogy a fejlődő országok termelési szintjének mennyiségi emelkedése és a gazdasági szerkezet némi korszerűsödése mögött a neokolonialista függőség új rendszerének kialakulása húzódik meg. A modell az exportált tőke orientációjának olyan módosulásával számol, hogy a tőkeberuházások egyre nagyobb számban áramlanak a feldolgozó ipari területekre. Miközben a fejlett tőkés országok bizonyos fokig enyhítik feldolgozó ipari monopóliumaikat, a technika „kitelepítése” az ő pozícióikat, különösen az amerikai pozíciókat erősítené a fejlődő országokban. Szentes Tamás így figyelmeztet e minőségileg új tendenciákra monográfiájában: „E munkamegosztásban az ipar technikai és kutatási centrumait maguknak fenntartó, a modern technika kifejlesztésére és az azt megtestesítő termelési eszközök előállítására specializálódott iparágakat monopolizáló tőkés országok állnak az egyik oldalon, és a technikát importálni kényszerülő, csak másodlagos (nem a technika fejlesztésére, hanem csupán alkalmazására képes), főként fogyasztási cikkeket gyártó, vagy bedolgozó jellegű új iparágakkal, s a régi nyersterméktermelő ágazatokkal beérni kénytelen, gyengén (vagy közepesen) fejlett országok a másik oldalon.”5 A természeti kincsekben szegény elmaradott országok helyzete a modell szerint minőségileg nem fog változni, a fejlődő országok egy része pedig feldolgozó iparának fejlesztése révén magasabb szinten kapcsolódik majd be abba a nemzetközi munkameg75
