Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)
1977 / 1. szám - Békés Rezső: Belgrád előtt
alapfeltételeként jelöli meg „a népek közötti bizalom növelését”. Miképpen növeli a népek közti megértést és bizalmat az, aki valótlanságot, rágalmat terjeszt a másik fél országáról, csak azért, mert nem ért egyet annak társadalmi rendszerével? A ma élő nemzedékekre különleges felelősség hárul az ifjúság neveléséért. Nem szabad megengedni, hogy a hidegháborús korszakban fogant bizalmatlanságot, gyűlölködést vagy egyszerűen torz, hamis képet tovább örökítsék. Ezért jelentősek például a tankönyvek, lexikonok egyeztetéséről született megállapodások. Reméljük, hogy a jövő iskolásait, egyetemistáit már valóban Helsinki szellemében nevelik, s — például — az amerikai fiatalok is objektívebb képet kapnak a szocialista országok valóságos viszonyairól, mint korábban. Mindezt nem azért említjük, mintha bármilyen címen is kibúvót keresnénk vállalt kötelezettségeink teljesítése alól. Mindazok, akiket illet, jól tudják és elismerik, hogy a Magyar Népköztársaság magatartása, jogszabályai, rendelkezései a harmadik kosár kapcsán is megfelelnek a Záróokmány előírásainak, sőt, számos tekintetben túl is mennek azon. Nemcsak beszélünk a népek, az emberek közötti kapcsolatok fontosságáról, hanem mindent meg is teszünk ennek érdekében. Egy-két statisztikai adat jól tanúskodik erről. 1971-ben 6 millió, 1975-ben pedig már 9,4 millió külföldi állampolgár utazott be, illetve utazott át Magyarországon. A magyar beutazó vízumot az erre kötelezett külföldi állampolgárok 48 óra alatt kapják meg a magyar külképviseleteken, sőt azonnal is a határ- állomásokon, a budapesti repülőtéren stb. Ugyanakkor számos tőkés ország még őrzi a hidegháború éveiből származó vízumrendelkezéseit, majdhogynem másodrendű embereknek tekintve a Magyar Népköztársaság állampolgárait. Vannak a Záróokmányt aláírt kapitalista országok között olyanok, amelyek csak egy-három hét elteltével hajlandók vízumot adni állampolgárainknak, s amelyeknek vízumkérő lapjai valóságos „nyomozati jegyzőkönyvre” hasonlítanak (így például felvilágosítást kérnek a vízumot igénylő személy pártállásáról, társadalmi tevékenységéről — a polgári demokrácia nagyobb dicsőségére). Pedig a magyar állampolgárok is szeretnek utazni, s államunk, szocialista célkitűzéseiből fakadóan, s egyben a helsinki Záróokmány elveinek is eleget téve mindent elkövet e jogos igény támogatására. 1971-ben több mint egymillió, 1975-ben pedig már több mint 3,6 millió kiutazás történt. Tízmilliós népességnél ez jelentős eredmény. Ismeretes az is, hogy 1976 áprilisától és 1977. január 1-től új vám- és devizakönnyítéseket vezettünk be a magyar állampolgárok külföldi utazásainak megkönnyítése érdekében. Összhangban országunk pénzügyi lehetőségeivel, növeltük a tőkés országokba utazók valutakeretét. Maximálisan humánus országunk gyakorlata a családegyesítési ügyekben is. Sokat beszélhetnénk arról is a harmadik kosár kapcsán, hogy kinek van több tennivalója a másik ország, a másik társadalmi rend kulturális kincseinek, szellemi termékeinek megismertetése terén. Marczali László: Irodalmunk külföldön c. írása, amely az fiiét és Irodalom 1976. október 2-i számában jelent meg, számos kitűnő adattal dokumentálja, hogy a magyar állam jelentős összegekkel szubvencionálja a külföld irodalmának magyaorrszági megjelentetését. „Az Európa Kiadónak — írja — a magyar állam a francia irodalom kiadásához 1974-ben 768 000 forint, 1975-ben 1 122 000 forint, 2J
