Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - SZEMLE - Madari Dániel: Az NSZK ellenzéki pártjainak (CDU, CSU) külpolitikai nézetei és tervei
1974 májusában a CSU külpolitikai konferenciáján hangsúlyozta: hibásan nevezték „gaulle-istának”, mert gyakran hangoztatta, hogy nem szabad kizárólag az amerikai „atomernyőre” bízni az NSZK biztonságát. Mindkettőt szükségesnek tartja: szilárd szövetséget az Egyesült Államokkal és megbízható saját erőt. Ezután kifejtette: érdekes és fontos tényező, hogy Kína, amely az Európai Közösséget kapitalista összeesküvésnek nevezte, most Európa függetlenségét az Egyesült Államokkal és főleg a Szovjetunióval szemben feltétlen történelmi szükségszerűségnek nevezi. Kínai látogatásának tapasztalatairól ezzel kapcsolatban megjegyezte: „a CSU-küldöttség tagjai részére, akik most a Kínai Népköztársaságban voltak, meglepetés volt — azt hitték, rosszul hallanak —, amikor a tolmács a legmagasabb szájból azt fordította, hogy Pekingben a CSU külpolitikai elképzeléseit, a CSU elnökének beszédeit, cikkeit, valamint a Bayern Kurier írásait az európai helyzet józan és realista megítélésének tekintik.”10 Strauss állást foglalt az integráció elősegítése érdekében rendkívül fontos regionális fejlesztési feladatok kérdésében is: „gazdasági teljesítőképességünket. ..,pénzügyi lehetőségeinket nem a keleti kereskedelem szolgálatába kell állítani, hanem gazdaságpolitikai eszközök felhasználásával a többi nyugat-európai országot az egységhez, együttműködéshez, az integrációhoz, a politikai közösséghez kell vezetnünk. A németek kezében ma Európa sorsa. Európa gazdasági, társadalmi és külpolitikai stabilitását jelentős mértékben Bonn politikai irányvonala határozza meg.”11 1974 novemberében pesszimista hangulatban beszélt. „Majdnem reménytelen helyzetbe kerültek, amikor Európa morális állapota rosszabb, mint az anyagi, politikai vagy a katonai. Az európaiak teljesen elfajzottak (degeneriert). Kikerültek a történelem sodrából, elvárják, hogy az amerikaiak őrködjenek helyettük, behunyják a szemüket a szovjet veszély előtt, nem értik meg, hogy a Szovjetunió kooperációs ajánlata hegemónia- igényt jelent. Német erőművek a Volgánál vagy Kelet-Poroszországban, amelyek az energiát az araboktól hozzánk továbbítják! Csak azt tudom mondani, hogy lassan nem tudni már, melyik ország ajánlható még kivándorlás céljából a világon.”12 Mindkét ellenzéki párt nagy figyelmet Andit az NSZK és az Egyesült Államok, illetve az Egyesült Nyugat-Európa és az Egyesült Államok kapcsolataira. B’edenkopí említett könyvében az Egyesült Áilamok és Nyugat-Európa kapcsolatairól szólva az ideológiai területen történő együttműködést szorgalmazza, ő ugyanis a két világrendszer közötti ideológiai harcot tekinti elsődleges fontosságúnak. Szerinte az atlanti szövetséget az eddiginél jobban fel kell használni az ideológiai harcban való együttműködés elmélyítésére. Ennek feltétele a társadalmi és a demokratikus intézmények azonos fejlődése, mert eltérő fejlődés „csökkentené az atlanti szövetség közös szellemi szubsztanciáját”.13 Helmut Kohl kifejti: az Egyesült Államok és Nyugat-Európa viszonyát javítani kell, maid hozzáteszi: „emellett a részünkről helyeselt, intenzívebb együttműködésnek nem kell kizárni néhány területen a versengést sem”.14 Másutt így fogalmaz: „Moszkva keled szövetségesei részére tanulságos lenne tapasztalni, hogy az Európai Közösség milyen mértékben biztosíthatja önállóságát az eddig vezető Egyesült Államokkal szemben, és mennyire érvényesítheti függetlenségét a nemzetközi politikában. Ezért a keleti 77
