Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)

1976 / 1. szám - Palánkai Tibor: Nagy-Britannia az Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozás után

gazdaságban, amelyben a különböző erőközpontok között az erőviszonyoknak megfe­lelően várhatóan a jövőben is sor kerülhet a jövedelmek viszonylag számottevő újrafel­osztására, az EGK-ból kilépő Nagy-Britannia még hátrányosabb helyzetben találhatja magát. Az EGK korábban is törekedett a tagországok nemzetközi tárgyalási pozíciói­nak kollektív erősítésére, a jövőben a növekvő jelentőségű ún. „globális tárgyalásokon” azt még inkább el lehetett várni. „Nagy-Britannia mint a Közösség tagja jelenleg erő­teljesen beleszól a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokba és a nemzetközi monetáris reformmal kapcsolatos vitákba, amelyek közvetlenül meghatározzák jövőbeni prosperi­tásukat. Nagy-Britannia jelenleg abban a helyzetben van, hogy hozzájárulhat a közösségi és a szélesebb keretekben megformálódó létfontosságú energiapolitikai vitákhoz. Mind­ezek a lehetőségek megnövelik képességünket,hogy nemzeti gazdasági érdekeinket meg- védhessük és további biztosítékot nyújtanak számunkra a globális protekcionizmusra való lehetséges visszatéréssel szemben. Ha nekünk a Közösségen kívül saját lábunkon kellene megállnunk, könnyen abban a nem irigylésre méltó helyzetben találhatnánk ma­gunkat, hogy sokkal kisebb hatékonyságú erővel kellene létfontosságú érdekeinket vé­delmezni.”13 A világgazdasági válság azt is demonstrálta, hogy az állammonopolista kapitaliz­mus második világháború után kiépített rendszere gazdaságpolitikai elveivel, intézmé­nyeivel és mechanizmusaival az újonnan felmerülő világproblémák megoldására egyre kevésbé alkalmas. Az új magatartási normák és az új intézmények kialakítása a kapitaliz­mus fenntartása szempontjából létfontosságúvá válik, s e tény felismerése a kiéleződött nemzeti monopoltőkés érdekellentétek ellenére a nemzetközi állammonopolista szabályo­zás új formáinak a kifejlesztésére kényszerít. Az EGK minden korlátja ellenére egy ilyen világgazdasági rendszerben növekvő szerepet játszhat mint a nemzetközi állammonopo­lista politika végrehajtója és egyik tényezője. A brit monopoltőke kívánatosnak tekintet­te ebben közvetlen részvételét. A népszavazást megelőző vitának ez is egyik fő érve volt. 1975-re tehát az EGK-ban való bennmaradás mindinkább a kisebbik rossz válasz­tásának az alternatívájává vált, s a közvélemény előtt a burásod propaganda is ilyen beállí­tásra törekedett. A népszavazás eredményében ennek valószínűleg nem kis szerepe volt. A tömegtájékoztatási és propagandaeszközök túlnyomórészt az EGK mellett agitáltak. A magántársaságok az EGK melletti szervezeteknek jelentős összegű támogatást nyúj­tottak, a Közös Piac ellenzői ilyen szempontból lényegesen hátrányosabb helyzetben vol­tak. Ez a propaganda végig minden eszközt igyekezett kihasználni, egyebek között az ún. „Európa-eszme” hirdetésével nem kis sikerrel épített a brit munkásosztály és értelmiség széles rétegeinek ösztönös internacionalizmusára is. Megkönnyítette a helyzetét, hogy a Közös Piac ellenzői sem tudtak felsorakoztatni teljesen egyértelmű érveket álláspontjuk támogatására. A „nagy vita” különösen a népszavazást megelőző hónapok finisében egyre inkább elméleti jelleget öltött, különösen a Közös Piac ellenzői részéről a szuvere­nitásnak a vita központjába való állításával. Ez a vita a széles tömegek számára nagyrészt elvont és érthetetlen volt. A közös piaci bennmaradásra leadott „igen” szavazatok arra is visszavezethetők, hogy széles belső és külső politikai erők az ország tagsága mellett foglaltak állást. Mind­három fő brit parlamenti párt vezetése a bennmaradás mellett kötelezte el magát, kor­mányra kerülése után a Közös Piac-pártiak a Munkáspárt vezetésén belül is fokozatosan többségbe kerültek. Az „újratárgyalások” lezárulásával, közvetlenül a népszavazás előtt a korábban semleges vagy a Közös Piacot mérsékelten bíráló tekintélyes jobboldali vezetők (Wilson, Callagan, Healey stb.) már határozottan az EGK-tagság mellett álltak ki. A vezető pártok álláspontjához igazodó közvéleményre ez nyilván nagy hatással volt. Számottevő szervezett ellenzéki erőt csak Nagy-Britannia Kommunista Pártja és a szak- szervezetek képviseltek, bár a tagság kérdésében a szakszervezetek sem voltak egysége­55

Next

/
Thumbnails
Contents