Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - SZEMLE - Nyerges János: A IV. UNCTAD néhány politikai tanulsága
egyoldalú engedményei révén felhalmozott eszközeiket az imperialista országoknak adják át, melyekkel egyenlőtlen feltételek mellett kereskednek. A szocialista országok zárónyilatkozatukban is elítélték az Észak—Dél szembenállásának tézisét, hangsúlyozva, hogy csupán a jó együttműködés kedvéért nem támasztottak nehézségeket olyan szövegek elfogadásánál, amelyekben ez az ideológia tükröződik. Világosan le kell azonban szögezni, hogy a szocialista országok csoportja mindenütt aktívan támogatta a fejlődő országok jogos követeléseit, akár a nyersanyagokról, akár a késztermékekről vagy más fontos gazdasági problémákról volt szó. Fenntartásaik elsősorban a kérdésfelvetés ideológiailag-politikailag zavaros, olykor provokatív módjának szóltak. Jellegzetes és tanulságos volt ebből a szempontból a különböző társadalmi és gazdasági rendszerű országok közötti kereskedelemről szóló határozat vitája és végül maga a határozat. A napirendre tűzött kérdés, amely szélesen értelmezve magában foglalja a fejlett piacgazdaságú és a szocialista országok közötti kereskedelmet is, egyik fontos eleme az UNCTAD munkájának. Politikai jelentőségét az adja meg, hogy megfelelő felfogása és kezelése egyben próbaköve annak, valóban univerzális szervezetnek tekint- hető-e az UNCTAD. A hetvenhetek manilai deklarációja egy sor igen progresszív, pozitív javaslatot tartalmazott arra vonatkozólag, hogyan kellene fejleszteni a kereskedelmet a fejlődő és a szocialista országok között. Ezekről a javaslatokról nem is volt különösebb vita. Annál több gondot okozott, hogy ezt az igen fontos kérdést a manilai deklaráció összefüggéseiből kiragadva, az univerzalitás szempontját figyelmen kívül hagyva, a szocialista országok magatartását olykor gyanakvóan szemlélve tárgyalta. Ilyen körülmények között a szocialista országok olykor nehezen tudtak helyt adni a fejlődők egyébként reális és indokolt indítványainak is. Nem fogadhatták el a szocialista országok például a kérdés olyan felvetését, amely nem ismeri el az összefüggést a kelet—nyugati kereskedelem helyzete, problémái és a ,,kelet—déli” kereskedelem helyzete és problémái között. Éppen a magyar delegáció vezetője fejtette ki ezt az összefüggést a konferencia plenáris ülésén: „Országom a többi szocialista országgal együtt síkraszáll a társadalmi rendszerek különbözőségén alapuló diszkrimináció és egyéb korlátozások felszámolásáért. Ebben az összefüggésben utalni kívánok azokra a káros hatásokra, amelyeket az Európai Gazdasági Közösség indokolatlan és önkényes agrárprotekcionista intézkedései okoztak ezen Közösség hagyományos mezőgazdasági szállítói számára. E térségbe irányuló legfőbb exportcikkeink piacának hirtelen lezárása miatti bevételkiesésünk megfelel a fejlődő országokból származó összimportunk csaknem felének... A fenti összefüggés is mutatja, hogy a kelet—nyugati kereskedelem problémája a konferencia fontos kérdései közé tartozik. Mint láthatjuk, minden olyan intézkedés, amely csökkenti exportbevételeinket, csökkenti annak lehetőségét is, hogy importunkat növeljük a fejlődő világból.” A manilai dokumentum más szempontból is egyoldalú. Ügy veti fel a kérdést, mintha a szocialista országok és a fejlődő országok közötti kereskedelem kizárólag a szocialista országoktól függne, mintha abban a fejlődő országokra semmiféle szerep, ioi
