Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Balázs József: A nemzetközi enyhülés néhány ideológiai kérdése Helsinki után
ideológiai harcról való lemondást — az enyhülés nevében — csak a szocialista országoktól várják el, sőt követelik. A tőkés országok állami struktúrája mind belső, mind külső funkciójában alapvetően a tőkés uralkodó osztály érdekeit szolgálja, minden eszközzel, beleértve az ideológiai állásfoglalásokat és ráhatást is. Ez mutatis mutandis — a szocialista országokra is érvényes, melyek azonban nem tagadják ezt a funkciót, hanem a valóságnak megfelelően, nyíltan beszélnek róla, és erre a talajra kívánják felépíteni az enyhülés politikáját és az ellentétes társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élését. „A magyar kormány meggyőződése, hogy a békés egymás mellett élés, a népek közeledése és barátsága feltételezi, egyben lehetővé is teszi az államok termékeny együttműködését a tudományok, a közoktatás, a kultúra és a tájékoztatás területén. . . A magyar társadalom az emberi kultúra minden valódi értékét a sajátjának tekinti. Az egyetemes emberi kultúra közkinccsé tételét a gyakorlatban megvalósítjuk, amikor Dante, Shakespeare, Moliére, Goethe, Tolsztoj és más nagy írók, költők műveit nagy példány számban kiadjuk, színpadra visszük. A mai nyugati kultúra értékeit is hozzáférhetővé tesszük mindenki számára. . . A kulturális együttműködés, az információk cseréje kapcsán jelentkeznek különösen az ideológiai különbségek. Mi is, akik itt tanácskozunk, különböző ideológiájú pártokat, különböző politikai rendszerű országokat képviselünk. De világos, nem azért jöttünk össze, hogy elfogadjuk egymás ideológiáját, vagy állami politikai rendszerét” — mondta Kádár János Helsinkiben. Helsinki után a politikai rendszerekről is élénk vita bontakozott ki. Akárcsak az ideológiáról, illetve az ideológiai harcról folytatott vitában, itt is megfigyelhető az a tendencia, hogy egyes burzsoá szakírók az enyhülés és együttműködés feltételeként próbálják beállítani a burzsoá rendszer elfogadását. A kelet—nyugati kulturális és egyéb kapcsolatok fejlesztésében érezhetően nagyobb hangsúlyt kapott a pluralizmus nyugati propagálása. Ez az ideológiai harc fontos elemévé vált, és összefügg az enyhülés torz nyugati értelmezésével. „A tőkés rendszer politikai pluralizmusa a tőkés viszonyok által szigorúan meghatározott mederben, pontosan megjelölt intézményes keretekben és formákban engedi meg a külön érdekek mozgását. Ezeket rendszerint senki sem lépheti túl, azoknak kívülről — egy az adott viszonyokkal antagonisztikusan szemben álló osztályálláspontról — történő kérdésessé tételét, veszélybe sodrását, a tőkés rendszer erőszakszervezetei kegyetlenül letörik és megtorolják.”15 A szocialista országoknak ajánlott politikai pluralizmus a kapitalizmusban is csak olyan viszonylagos lehetőség, amelynek a határát mind az uralkodó osztályon belül, mind az ellenzéki osztályok vagy csoportok részéről az uralkodó tőkés körök alapvető érdekei vonják meg. A politikai pluralizmus aktívabb ajánlgatását két érvvel támasztják alá. Az egyik annak bizonygatása, hogy a polgári demokrácia nagyobb szabadságot biztosít a lakosságnak, mint a szocialista demokrácia, és ebből a — hamis — premisszából kiindulva kell a két demokráciát közelíteni egymáshoz, ami természetesen a „nagyobb szabadságot” jelentő polgári demokrácia győzelmével végződne a szocializmussal szemben. Nem tagadhatok a polgári demokrácia tényleges értékei a feudalizmussal és a fasizmussal szemben, melyek minden alapvető jogától megfosztják az embert. Nyilvánvaló, 74
