Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Kiss J. László: Az első államközi megállapodástól a diplomáciai kapcsolatok felvételéig. A magyar-NSZK kapcsolatok egy évtizede (1963-1973)
hoz csatlakozott Walter Scheel külügyminiszter kijelentése, mely szerint az NSZK lemond a Hallstein-doktrína alkalmazásáról. A korábbi bonni kormányokkal szemben a Brandt-kormány külpolitikai koncepciója az európai status quo tényleges elismeréséből indult ki. Az NSZK egyértelműen lemondott a német birodalom egykori keleti területeire támasztott igényéről. Az NSZK külpolitikájában az ún. „Németország-politika” közvetlen érvényesítése helyett elsőbbséget kapott az általános kelet—nyugati enyhülés, így az NDK—NSZK viszony, valamint az NSZK és a többi szocialista ország kapcsolatának normalizálása. A Brandt-féle keleti politika koncepciója megváltoztatta a kelet-európai szocialista országokkal végbemenő normalizálási folyamat stratégiáját: a keleti politika fő iránya a Szovjetunió lett, kialakult a Moszkva—Varsó—Prága menetrend. Az NSZK többé nem kerülte meg a két német állam viszonyának alapvető kérdését, így a kelet-európai szocialista országokkal folytatott tárgyalásokon jobban koncentrálhatott a kifejezetten bilaterális problémákra. Azzal, hogy a szociálliberális kormány elismerte a két német állam létezését, lemondott az egyedüli képviseletre támasztott igényéről, csatlakozott az atomsorompó-egyezmény- hez, és tárgyalásokat kezdett a Szovjetunióval és Lengyelországgal — mind azt bizonyította, hogy a nyitott kérdések megkerülése és a szocialista országok megosztása és elszigetelése helyett valóban az alapvető kérdések megoldására törekszik. Nagy jelentősége volt annak is, hogy az NSZK komoly érdeklődést mutatott a Varsói Szerződés államai által javasolt európai együttműködési és biztonsági konferencia terve iránt, jóllehet a bonni kormány az ilyen kezdeményezések támogatásának előfeltételeként az NDK— NSZK viszony normalizálódását jelölte meg. A Brandt—Scheel-kormány új kezdeményezéseit a Varsói Szerződés tagállamainak 1969. decemberi moszkvai konferenciája is pozitívan értékelte. A találkozóról kiadott közös nyilatkozat megállapította: ,,A Német Szövetségi Köztársaságban lezajlott változások eredménye és az új kormány megalakulása kifejezi az NSZK közvéleménye egy részében végbement változásokat, továbbá annak a tendenciának az elterjedését, amely az államok közötti együttműködés és kölcsönös megértés realisztikus politikájára irányul.”21 A moszkvai találkozón a szocialista országok a közös konzultációk folytatásában állapodtak meg, és ismét leszögezték az ismert elveket a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. 1969 decemberében megkezdődtek a szovjet—NSZK tárgyalások, 1970 márciusában és májusában sor került Willy Brandt és Willi Stoph erfurti, majd kasseli találkozójára. 1970. augusztus 12-én Moszkvában aláírták a szovjet—NSZK szerződést, mely az NSZK és a szocialista országok közötti kapcsolatok normalizálásának alapjaként szolgált. A megállapodás kimondta az erőszakról való lemondás elvét, az Odera—Neisse-határ elismerését, továbbá azt, hogy a szovjet—NSZK szerződés, valamint az NSZK és más szocialista országok szerződései együttesen egészet alkotnak. A szerződésben az NSZK kötelezte magát, hogy nemzetközi jogi érvényű megállapodást köt az NDK-val, valamint a müncheni egyezmény érvénytelenségéről megállapodásra jut a Csehszlovák Szocialista Köztársasággal, s a Szovjetunióval együtt síkraszáll az európai biztonságért. A szerződés utalást tartalmazott a két német állam ENSZ-be történő felvételére is. A szovjet—NSZK 54
