Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Kiss J. László: Az első államközi megállapodástól a diplomáciai kapcsolatok felvételéig. A magyar-NSZK kapcsolatok egy évtizede (1963-1973)
javaslat e kifejezésnek döntő jelentőséget tulajdonított az NSZK alkotmányának ama megállapítása alapján, mely szerint a Szövetségi Köztársaság az NDK valamennyi állampolgárát automatikusan sajátjának tekinti. A diplomáciai kapcsolatok létesítésének módozatait tartalmazó nyugatnémet javaslatok nem hagytak kétséget az egyedüli képviselet elvének változatlan fenntartásáról, sőt, anélkül hogy végleges nemzetközi megállapodás rögzítette volna Nyugat-Berlin státusát, az NSZK egyoldalúan prejudikálta a város NSZK-hoz való tartozását, és kinyilvánította, hogy az NSZK a diplomáciai kapcsolatok felvételével „Berlin” és a „berliniek” érdekeit is képviselni kívánja. A szocialista országok álláspontjaik összehangolása céljából 1967. február 8—10- én Varsóban külügyminiszteri konzultatív találkozót hívtak össze a Kiesinger—Brandt- kormány új külpolitikai taktikájának megtárgyalására. A találkozón hozott határozatok leszögezték: a szocialista országok és az NSZK diplomáciai kapcsolatainak felvételére csak akkor kerülhet sor, ha a nyugatnémet kormány tettekkel bizonyítja, hogy valóban új politikát követ. Az európai kommunista és munkáspártok 1967. áprilisi Karlovy Varyban tartott konferenciájának közös nyilatkozatában az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésével összefüggésben először hozták nyilvánosságra azokat a — már Varsóban megfogalmazott — elveket, melyek az NSZK és a szocialista országok közötti diplomáciai kapcsolatok előfeltételei voltak. Eszerint a diplomáciai kapcsolatok felvételére csak akkor kerülhet sor, ha az NSZK lemond az egyedüli képviseletre támasztott jogtalan igényéről és az atomfegyverek birtoklásának minden formájáról, elismeri a két szuverén német államot, a második világháború után kialakult európai határok végleges érvényességét, Nyugat-Berlin önálló státusát és a müncheni szerződés kezdettől fogva (ex tunc) értelmezett érvénytelenségét. A diplomáciai kapcsolatok felvételére vonatkozó módozatokra a magyar fél a Varsóban meghatározott feltételek szellemében adott választ. Sőt a Karlovy Varyban tartott tanácskozásokon Kádár János világosan leszögezte: „A Kiesinger-kormány több ízben kijelentette, hogy javítani és normalizálni kívánja viszonyát a szocialista országokkal. A szocialista országok, közöttük a Magyar Népköztársaság, a békés egymás mellett élés alapján normális, rendezett kapcsolatokra, azok bővítésére törekszik Európa minden kapitalista országával, köztük a Német Szövetségi Köztársasággal is. Tényleges előrehaladásra azonban csak akkor lesz mód, ha a nyugatnémet kormány meggyőzően szakít a revansista követelésekkel, félreérthetetlenül lemond az általa kiagyalt és minden valóságot nélkülöző egyedüli képviselet jogáról.”17 Az NDK elszigetelésére irányuló nyugatnémet törekvések ellensúlyozására 1967 tavaszán a szocialista országok barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződéseket kötöttek az NDK-val. A magyar—NDK barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási megállapodás 1967. májusi budapesti aláírása is jelezte, hogy a diplomáciai kapcsolatok rendezéséhez az út csak az alapvető kérdések, így az NSZK— NDK viszony rendezésén vezethet. 49
