Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Kiss J. László: Az első államközi megállapodástól a diplomáciai kapcsolatok felvételéig. A magyar-NSZK kapcsolatok egy évtizede (1963-1973)
valamint a kereskedelmi képviseletek kölcsönös felállításáról. A megállapodás a német márka és a forint érvényességi területére nyert alkalmazást, így a nyugat-berlini klauzula devizatechnikai megfogalmazásban a szerződés része lett, jóllehet magyar részről hangoztatták, hogy ez nem jelenti Nyugat-Berlin NSZK-hoz tartozásának elismerését. Az a tény, hogy az NSZK-nak nem sikerült expressis verbis a berlini klauzulát politikai értelemben a szerződés integráns részévé tennie, kihatott a megállapodás gyakorlati végrehajtására. A megállapodás 1964. július 8-án lépett életbe; ekkor kezdte meg munkáját a frankfurti magyar és a budapesti nyugatnémet kereskedelmi képviselet. Az NSZK kezdettől fogva arra törekedett, hogy kereskedelmi képviselete tevékenységi körét hallgatólagosan kiterjessze a konzuli és a kulturális munka területén. Az NSZK ily módon kívánta biztosítani az egyedüli képviselet elvének fenntartásával de facto diplomáciai szintű feladatok ellátását is. Az 1965. tavaszi vegyesbizottsági tárgyalásokon a nyugatnémet fél konkrét formában is javasolta, hogy a megállapodás kiegészítésével a képviseletek felhatalmazást nyerjenek kulturális jellegű tevékenység ellátására is. Péter János magyar külügyminiszter 1966. január 30-i parlamenti beszédében kijelentette, hogy a tevékenységi kör bővítésére csak új, megfelelő megállapodás alapján van lehetőség.4 A magyar—nyugatnémet kereskedelmi megállapodásnak gazdasági téren pozitív hatása volt. Az addigi gyakorlatot, amely szerint a két ország közötti forgalmat vegyesbizottsági jegyzőkönyvek és ehhez csatlakozó kontingenslisták és levélváltások szabályozták, kereskedelmi és fizetési megállapodás váltotta fel. Mindkét ország kötelezettséget vállalt, hogy az országukban érvényes beviteli és kiviteli rendelkezések keretén belül megkönnyíti és előmozdítja a kölcsönös kereskedelmi forgalmat. A csatolt levélváltás a közös piaci protekcionista rendtartások alá vont mezőgazdasági cikkekről, valamint a magyar vágómarha-exportról kimondta, hogy ha az NSZK behozatali szabályozása változik, tárgyalásokat irányoznak elő a tradicionális magyar export védelmére. A magyar—nyugatnémet kereskedelmi megállapodást követő években jelentősen megnövekedett a kereskedelmi forgalom volumene. Mind a magyar export, mind a magyar import éves átlagban 10 százalékkal nőtt, s a magyar kereskedelmi mérleg is elviselhető mértékű, csupán a magyar export 10—20 százalékát kitevő passzívumot mutatott. A kereskedelmi forgalom összértéke az 1963. évi 483 millióról 1966-ban elérte a 692 millió márkát.5 A kapitalista országokkal folytatott forgalomban az NSZK 17—18 százalékos részesedéssel az első helyre került. 3. A magyar—nyugatnémet kapcsolatok alakulása és a „békejegyzék” Az NSZK kormánya nem alkalmazott azonos taktikát mindegyik szocialista ország vonatkozásában. Reménykedett abban, hogy Magyarországot leválaszthatja a szocialista országok közösségétől. Az 1964-ben NSZK-ban járt magyar újságíró-küldöttségnek a bonni parlament egyik befolyásos tagja kijelentette: „A Hallstein-doktrínát nem egyszerre fogjuk átlépni Budapesten, Varsóban és Prágában. Magyarországgal nekünk nincsenek határvitáink, történelmileg sem voltak olyan súlyos ellentéteink, mint a csehekkel vagy a lengyelekkel. Miért ne lehetne Magyarország a mi mintapartnerünk?”6 43
