Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Kiss J. László: Az első államközi megállapodástól a diplomáciai kapcsolatok felvételéig. A magyar-NSZK kapcsolatok egy évtizede (1963-1973)
KISS J. LÁSZLÓ Az első államközi megállapodástól a diplomáciai kapcsolatok felvételéig. A magyar-NSZK kapcsolatok egy évtizede (1963-1973) A magyar—nyugatnémet kétoldalú kapcsolatok története — lényegében a diplomáciai kapcsolatok felvételéhez vezető egy évtizedes út — a kelet-európai szocialista országok és az NSZK közötti normalizálódási folyamat része. A diplomáciai kapcsolatok felvételéig — más kelet-európai szocialista országokhoz hasonlóan — a magyar—nyugatnémet bilaterális kapcsolatoknak egyszersmind összeurópai multilaterális tartalma volt. A magyar—nyugatnémet kétoldalú kapcsolatok fejlődése visszatükrözi a hidegháborútól az enyhülésig terjedő történelmi folyamatot, az NSZK keleti politikájának legfőbb szakaszait, az ezeknek megfelelő koncepciókat, valamint a szocialista országok közös külpolitikai fellépését az NSZK irányában. A magyar—nyugatnémet kétoldalú kapcsolatok történetének vizsgálata is csak az ún. német kérdés összeurópai vonatkozásainak figyelembevételével végezhető el. I. Az első magyar—NSZK kormányközi megállapodástól a nagy- koalíció keleti politikájáig (1963—1966) 1. Keleti politika a hatvanas évek ekjén Az NSZK külpolitikai koncepcióját a hatvanas évek elejéig az egyoldalú nyugati irányultság jellemezte, amely az egyetlen lehetséges út volt a monopolkapitalista nyugatnémet állam létrehozásához. Adenauer az európai feszültség tartósságát az amerikai elkötelezettség és az erőpolitika érvényesítésének előfeltételeként értékelte, míg az enyhülésben a status quo elismerésének veszélyét látta. Amilyen mértékben enyhült a kelet—nyugati feszültség, úgy vált az adenaueri külpolitika mind tartalmában, mind módszereiben bizonytalanabbá. Adenauer azonban még a hatvanas évek elején sem volt képes arra, hogy megváljon a hidegháború kategóriáitól: még akkor is a konfrontáció koncepciójához ragaszkodott, amikor az Egyesült Államok és Franciaország már késznek mutatkozott a „hídépítésre” a kelet-európai szocialista országokkal. Ily módon 40
