Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Kádár Béla: Dél-Európa nemzetközi szerepének változása
hadviselés korában a kőolaj-lelőhelyekhe2 vezető útvonalak feletti ellenőrzés hadászati célkitűzés lett. így a második világháborúban követett német stratégia offenzív szakaszában és az angolszász visszacsapás kibontakozásának idején is rendkívül jelentős szerepet játszott a dél-európai térség. Ez a szerepe tovább nőtt a hidegháború időszakában. Dél-Európa a szocialista országokkal való szembenállás frontvonalába került, s robbanékony társadalmi-politikai helyzete miatt a legveszélyeztetettebb zónának tekintették. A térség feletti ellenőrzést Anglia második világháború utáni visszavonulása nyomán az USA vette át. A spanyol és görög fasiszta rendszerek, illetve az elnyomó apparátusra támaszkodó portugál és török kormány már belpolitikai meggondolásokból is tárt kapukkal fogadta az USA behatolást. Az Azori-szigetek második világháború alatti megszállása, a második világháború eseményei és következményei Olaszországban, a Truman-doktrína 1947. évi meghirdetése Görögországban és Törököt szagban, az 1953. évi támaszpont-egyezmény Spanyolországban jelzik az amerikai hegemónia, illetve az ún. atlanti orientáció korszakának kezdetét. A térség kezdetben frontvonal, később stratégiai szárnybiztosító szerepet játszott. A hatvanas években bontakozott ki a „harmadik világ” ellenőrzésével kapcsolatos szerep, melyet Törökország a közel-keleti térség viszonylatában, Olaszország és Spanyol- ország a mediterrán fejlődő országokkal való kapcsolatok ápolásában, Portugália a gyarmati felszabadító mozgalom elleni harcban, illetve a stratégiai jelentőségű dél-afrikai fehér bástya védelmében játszott. Az arab—izraeli konfliktus nemzetközi dimenziói tovább gazdagították Dél-Európa stratégiai jelentőségét. A térség stratégiai felértékelődése a hetvenes években is globális tényezőkkel függ össze. Relatív súlyponteltolódás adódik abból a tényből, hogy az enyhülés légköre, a katonai feszültség csökkentésére irányuló erőfeszítések a közép-európai térségben bontakoztak ki a legerőteljesebben, továbbá, hogy az arab—izraeli konfliktus első számú nemzetközi feszültséggóccá vált. A globális dimenziójú stratégiai tényezőkhöz számos, a helyi fejlődésből adódó probléma járul. A hajdani támaszpontterületek (Gibraltár, Málta, Ciprus) körüli feszültségek mellett a mediterrán térség erőviszonyait nagymértékben befolyásolják a Földközi-tenger partján fekvő országok fejlődésével, stratégiai célkitűzéseivel összefüggő folyamatok, például Franciaország törekvései mediterrán szerepének erősítésére, az arab országok közötti kapcsolatok alakulása, bizonyos mértékben a jugoszláv és az albán fejlődés következményei. Az 1973. évi arab—izraeli háború következményei tovább fokozták a mediterrán övezet fontosságát. A kőolaj-embargó figyelmeztette a tőkés világot az arab olajtól való függőségére, a kőolaj-árrobbanás pedig további ösztönzést adott a közel-keleti kőolajtermelő országoknak nemzetközi gazdasági erejük növeléséhez. A Közel-Kelet 1973-tól a világgazdaság leggyorsabban növekedő, a világ devizakészletének már ma is mintegy negyedét kézben tartó, hatalmas és dinamikus importkapacitással rendelkező övezetévé vált, s az is marad legalább egy évtizedig. A nemzetközi áru-, tőke- és technológia-áramlás felgyorsult a mediterrán térségben, ami javította a nem kőolajtermelő mediterrán országok közvetlen világgazdasági környezetét. A kőolaj termelő országok gazdasági és műszaki megerősödése, nemzetközi tárgyalási pozícióik javulása, hadipotenciáljuk