Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Kádár Béla: Dél-Európa nemzetközi szerepének változása
Az elavult tulajdonviszonyok melletti gyorsabb növekedés nem érthető meg az állam szerepének figyelembevétele nélkül. Noha az egyes nemzetgazdaságok átlagában a tőke- és tulajdonkoncentráció alacsony, a nagyszámú kistulajdonos mellett kiemelkedik egyetlen nagytulajdonos, az állam. A megkésett tőkés fejlődésnek objektív velejárója az állam erőteljes társadalmi-gazdasági szerepe. Az állami beavatkozás terjedelmének azonban rendszerint határt szab a fejlődés tőkés jellege. A dél-európai országok egyik sajátossága, hogy az állam gazdasági szerepe a tőkés fejlődés keretében való kilépés legcsekélyebb szándéka nélkül, a fejlődésnek viszonylag nem túl alacsony, de nem is magas fokán, nemzetközi összehasonlításban igen magas. Jellemző, hogy az állami költség- gazdálkodás (költségvetés és autonóm állami szervek) a bruttó társadalmi terméknek több mint kétötödét tette ki Spanyolországban, mintegy kétötödét Olaszországban, Görögországban és Portugáliában, csaknem 60%-át Törökországban. A hetvenes évek elején állami forrásokból származott Törökországban az összes beruházásoknak 60%-a, Spanyolországban mintegy fele, Olaszországban és Portugáliában 45%-a, Görögországban 40%-a. Igen figyelemreméltó a közvetlen állami tulajdon magas részaránya, különösen a kulcsiparágakban. Az állami beavatkozás ereje önmagában még a megkésett fejlődés követelmény- rendszeréből levezethető. A múlt században korszerűsödő országok fejlődése még gazdasági ösztönzők kiterjedt alkalmazása mellett, liberális keretek között ment végbe. Erre az útra tért Olaszország második világháború utáni fejlődése is. A másik négy déleurópai ország fejlődésének közös vonása a hatalmi erőszak, a kényszermechanizmusok felhasználása. A gyorsuló növekedéshez a szükséges felhalmozást a fejlődés tőkés korlátái miatt csak kényszerakkumulációval, a tömegek életszínvonalának leszorításával, befagyasztásával, a bérmozgalmak elfojtásával lehetett biztosítani. A belső elnyomó funkciót a felhalmozás követelményei mellett a külgazdasági orientáció körülményei is erősítik. A természeti erőforrásokban, tőkében szegény európai országokban a külgazdasági expanzió fő forrása a munkaerő nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony ára. Minél nagyobb a dél-európai és a nemzetközi értékesítési feltételeket megszabó fejlett tőkés országok bérszínvonala közti különbség, elvileg annál szélesebben kapcsolódhat be a fejletlenebb ország a nemzetközi ipari munkamegosztásba. A munkaerő árának leszorítását tehát nemcsak az értéktöbblet és a felhalmozás maximálása diktálja, hanem a világgazdasági nyitás is. Az olasz fasizmus második világháború alatti felbomlása, majd legutóbb a görög, portugál események — a spanyolországi helyzet is — arra utalnak, hogy a vázolt folyamat kiélezi a belső és nemzetközi ellentmondásokat, amelyek a fejlődés magasabb fokán szétfeszítik a politikai és intézményes kereteket. A történelmileg hosszú időszakon át visszafogott társadalmi energiákkal, a felhalmozódott társadalmi-politikai feszültségekkel összefügg, hogy az európai tőkés országok közül a dél-európai térségben fejlődött ki legerősebben a kommunista mozgalom. A dél-európai térségben a kommunista pártok már ma is igen széles társadalmi bázissal rendelkeznek, s mind határozottabban befolyásolják a társadalmi-gazdasági folyamatokat. Noha a valóságos politikai erő megítéléséhez választási eredmények nem adnak megfelelő támpontot, figyelemre méltó, 24
