Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Kende István: Az el nem kötelezettek mozgalmának kialakulása és helye napjainkban
vott harc emléke, a gyarmatosítás következményeit nem lehetett könnyen feledni. A kötöttség is erős volt még: egész gazdasági, kereskedelmi, oktatási, nyelvi-intellektuális stb. rendszerük a volt gyarmattartóhoz kapcsolódott. így maga a semlegesség is egyfajta állásfoglalás volt az egyik elkötelezettel szemben. Ennél többet aligha lehetett várni azoktól, akik nem alapvetően más politikai rendszerre törekedtek, hanem változatlanul a — most már nemzeti — magántulajdon alapjait igyekeztek megőrizni. Ám a hidegháború idején a semlegesség keresésének voltak nagyon is kézenfekvő, belső okai is. A tegnap még széles nemzeti osztályszövetségben vívott — fegyveres vagy nem fegyveres — függetlenségi harc elérte elsődleges célját: a nemzeti hatalom kikiáltását. Hogy függetlenségen ki-ki mást értett, az nem vált szükségszerűen és mindenütt azonnal világossá. De hogy a többnyire hatalomra került nemzeti burzsoázia a maga hatalma megteremtését, majd megszilárdítását kívánja, az a napnál is világosabb és természetes. Számára a hatalom a függetlenségi mozgalom és harc alapvető célja. Ez a cél anti- imperialista is volt: a függetlenséget nemzetközi síkon csak a tegnapi gyarmatosító vagy társai veszélyeztethetik. Velük szemben külpolitikai szövetségi kapcsolatot a szocialista államok alakuló tábora, elsősorban a legerősebb szocialista állam, a Szovjetunió kínál. A függetlenség megőrzése mellett azonban nem kevésbé világos cél a burzsoá jellegű nemzeti hatalom felépítése és megőrzése. E törekvésnek potenciális ellenfele az országon belül a tegnapi — részben mai — szövetséges, a munkásosztály és a többi dolgozó osztály. A burzsoá hatalom felépítéséhez a szövetséget a legkövetkezetesebb antiszocialista, forradalomellenes erők nyújthatják, s ez nemzetközi téren a legerősebb tőkés államokat, az imperialista államokat jelenti. Az új független államok zöme így sajátos kettős elkötelezettségen él (hacsak nem döntött egyértelműen a szocializmus mellett), mint a Vietnami Demokratikus Köztársaság, vagy a nyíltan ellenforradalmi, imperialista szövetségi rendszer mellett, mint a fejlődő országok közül egyik-másik. E kettős elkötelezettségi törekvés a táptalaja annak a politikának, amelyet a hidegháború légkörében a semlegesség nevével jelöltek.1 Ám még a semlegesség (neutralizmus) elméleti kimunkálói is eleve elhatárolták magukat a minden iránti, és a mindenek feletti semlegességtől. Nehru már 1949-ben így beszélt: ,,Ha az ember szabadsága vagy békéje kerül veszélybe, nem lehetünk semlegesek; a semlegesség ekkor elárulása lenne annak, amiért küzdöttünk és amiért kiállunk.”2 Bandung jelentősége és a semlegesség Ilyen körülmények között — Dien Bien Phu után, de egyben a NATO láncát folytató SEATO, Bagdadi Paktum stb. létrehozásának időszakában — került sor a bandungi konferenciára. Ám Bandung nem volt a semlegesek konferenciája, még csak nem is a semlegességé. Több is, kevesebb is volt ennél. Bandung a független ázsiai és afrikai államok vezetőinek értekezlete volt, amelynek puszta létrejötte a békés egymás mellett élés lenini politikájának diadalaként értékelhető abban az időszakban, amikor a fő erők közvetlen kapcsolatát még a hidegháború határozta meg. Tény, hogy olyan, a közelmúltban még 5
