Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - SZEMLE - Madari Dániel: Az SPD mannheimi kongresszusa és a nemzetközi enyhülés
korlátozza a sajtószabadságot és a szabad közvélemény kialakításának céljával nem egyeztethető össze.”46 A külpolitikai célok általában szorosan összefüggnek a belső, társadalompolitikai tervekkel, így van ez az SPD-nél is. Részletesebb vizsgálat nélkül is megállapítható, hogy az SPD társadalompolitikája sem egyértelmű; egymástól gyökeresen eltérő elképzelések élnek egymás mellett, és az elfogadott határozatok itt is pillanatnyi kompromisszumot fejeznek ki. A következetesen progresszív nézetek, a bérből élő dolgozók érdekeit megalkuvás nélkül képviselő álláspontok a külpolitikai programokhoz hasonlóan a társadalmi kérdésekben is kisebbségben vannak. Az OR 85 II. változata kijelenti, hogy a „piac- gazdaság messzemenően nélkülözheteden”. Ez az elfogadott határozatból eltűnt, és a helyébe a kapitalizmust bíráló megfogalmazások kerültek, ám a határozat nem megy el a termelőeszközök társadalmi tulajdonba vételéig, amelyet csak egyes esetekben nyilvánít szükségesnek. Az SPD tagságában mintegy 40% a munkások aránya, ebből következik, hogy — helyzetüket öntudatosodásuk mértékétől függően felismerve — érvényesíthetik érdekeiket a pártban. Az SPD-ben természetesen más érdekek is érvényesülnek, különösen a kormányzati tevékenységben. A kongresszus egyik fő referátuma világosan bizonyította, hogy ez a kormányzat nem fenyegeti a tőkésosztály létét és kiváltságait. A referátum az NSZK helyzetét más országokéval összehasonlítva rámutatott, hogy az NSZK-ban az infláció a tőkés országok között a legkisebb, a szociális biztonság viszonylag szilárd, majd a tőkésosztállyal kapcsolatban a következőket szögezte le: „Hol rendelkeznek az iparvállalatok irányítói olyan mozgási szabadsággal mint nálunk? . .. Tagadják talán a vállalkozóink, hogy boldogok, mert nem sokszorosan széttagolt szakszervezeti mozgalommal kell dolgozniuk, és boldogok, mert a német szakszervezeti mozgalomban megbízható partnerük van? Tagadják, hogy a világgazdaságban elért mai élenjáró pozíciójukra korábban nem számítottak? ... Talán vállalkozóink cserélni akarnak az angol, olasz, japán vagy francia kollégáikkal, és hajlandók lennének gyárukkal együtt oda települni? Vagy tagadják talán a vállalkozóink, hogy legtöbbjük Strausst éppúgy alkalmatlannak tartja a kancellári tisztre, mint ahogy a szociáldemokraták alkalmatlannak tartják?”47 Természetesen nem lehet megjósolni, hogy az SPD-ben hogyan alakulnak a belső erőviszonyok, milyen mértékben és milyen ütemben erősödik az a szárny, amely következetesen a munkavállalók érdekeiért száll síkra az országon belül és a nemzetközi politikában egyaránt. Amennyire helytelen lenne az egész szociáldemokráciát egyetlen jelzővel sommásan elítélni, ugyanúgy az SPD-t sem értékelhetjük egyetlen jelzővel. Ideológiánk különbözik, a világméretű társadalmi és szociális haladásért vívott küzdelem egyes kérdéseiben létrejöhet akcióegység, a béke megvédésében pedig — az emberiség érdeke kívánja — össze kell fognunk. IOI
