Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)

1976 / 2. szám - SZEMLE - Madari Dániel: Az SPD mannheimi kongresszusa és a nemzetközi enyhülés

egy kalap alá venni. Ez semmit sem változtat a kommunista, marxista-leninista mozgalmaktól való egyértelmű elhatárolódásunkon.”23

Az idézetek tartalmát figyelmen kívül hagyva, pozitív fejlemény, hogy 1975-re az SPD is eltávolodott attól a hidegháborús évekre jellemző szemlélettől, mely egyenlőség- jelet tett a kommunizmus és a fasizmus közé: ez ma már a CDU típusú polgári pártoknál sem szokás.

Nyilvánvaló, hogy a kérdés rendkívül jelentős. A változás objektív értékeléséhez a következőket kell figyelembe venni:

— az OR 85 tervezetét kidolgozó bizottság 30 tagja, neves szociáldemokrata, több központi vezetőségi tag, nem talált kivetnivalót az eredeti megfogalmazásban. Ez a tény nem hagyható figyelmen kívül az SPD értékelésekor;

— a módosításra annak nyomán került sor, hogy több pártszervezet — a nyugatberlini, a baden-württembergi és több városi szervezet — kifogásolta a párhuzamot. Az egyik helyi szervezet indoklásában jól kiemeli a kérdés lényegéta fasizmustól és a kommunizmustól való elhatárolódás, amelyeket a régi »bevált« antikommunista módon egy kalap alá vesz a tervezet, azt mutatja, mintha semmit sem tanultunk volna az 1933-at megelőző évekből”.24 Ezt a gondolatot viszonylag könnyű lenne továbbfejleszteni és a külpolitika egészére vonatkoztatni: 1933 előtt a munkásmozgalom megosztottsága Németországban a fasizmus győzelmét eredményezte. Ma a munkásmozgalom összefogása az enyhülést, a békét eredményezheti. Eddig a kézenfekvő következtetésig az SPD még nem jutott el;

— a kongresszus küldöttei Ehmke javaslatát, a kommunizmus és a fasizmus elkülönítését egyhangúlag elfogadták. Ezatény esetleg pozitív változások kiindulópontjává válhat.

b) Szabadság és diktatúra

Az OR 85 1.4.fejezete a mai világ ellentmondásaival foglalkozik. Az 5. bekezdés a kapitalizmus bírálatát, majd a megvalósult szocializmusról alkotott SPD-vélemény lényegét fogalmazza meg. „A demokrácia és a szabadság nevében megengedett, hogy óriási gazdasági és ezzel politikai hatalom kevesek kezében koncentrálódik. Ugyanakkor megfigyelhetjük, hogy az úgynevezett szocialista országokban a magántőke hatalmának megszüntetése a dolgozók felszabadítása helyett a magát minden ellenőrzés alól kivonó bürokrácia kezében óriási gazdasági és politikai hatalom összpontosulásához és diktatúrához vezetett.”24

Bírálják tehát a kapitalizmust, ahol a koncentrált tőkés gazdasági és ezzel politikai hatalom tulajdonképpen illúzióvá teszi a szabadságot és az egyenjogúságot, ugyanakkor a szocialista országokról is azt állítják, hogy ott nincs szabadság, csak a bürokrácia diktatúrája. Mivel a minősítés nélküli „diktatúra” kifejezés a közvélemény előtt — az SPD-ben is — kellőképp lejáratott, a szocialista országok esetében sem foglalkoznak a diktatúra osztálytartalmával és funkcióival. Ez is összefügg az előző ponttal: a fasizmus is csak „diktatúra”. Az idézett megállapítással természetesen nem férhet össze, hogy tudomásul vegyék a szocialista országokban az elmúlt 15 évben különösen felgyorsult demok94