Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Somogyi Ferenc: Gazdasági egységtörekvések Nyugat-Afrikában
dásuk első lépéseként megteremtsék az addiginál lényegesen szorosabb együttműködés szervezeti kereteit. A függetlenség kivívását követő években az új, független frankofon országok szoros politikai és gazdasági együttműködése sok tekintetben szinte változatlanul magán viselte a gyarmati függés idején kialakult kapcsolatok jegyeit. A napjainkban is funkcionáló frankövezet biztosítja Franciaország és a nyugat-afrikai francia nyelvű államok pénzügyi és ezen keresztül gazdasági összefonódását. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az övezethez tartozó országok devizatartalékukat Párizsban tartják, és CFA-frankjuk fix paritással kötődik a francia frankhoz. Ennek keretében Franciaország garantálja a CFA-frank konvertibilitását és az övezethez tartozó országok külföldi valutakötelezettségeit, cserében viszont az ezekben az országokban tevékenykedő francia vállalkozók és kereskedők szabadon rendelkezhetnek profitjaik és jövedelmeik bármilyen irányú átutalásáról. Emellett Nyugat-Afrika frankofon országaiban — elsősorban a gazdag nyersanyagkinccsel rendelkező államokban — számos francia érdekeltségű vállalkozás működik az ipar, a mező- gazdaság, a kereskedelem fontos ágazataiban. A volt francia és belga gyarmatokon eszközölt magánberuházások védelmében Franciaország 1970-ben a kormány által finanszírozott biztosítási rendszert léptetett életbe, ezzel is bátorítva a francia tőke beáramlását a szóban forgó területekre. A gazdasági összefonódás eredményeként Franciaország kiemelkedő helyet foglal el az övezet frankofon országainak külkereskedelmében: Szenegál teljes külkereskedelmi forgalmának például 53,1 %-a bonyolódik a volt gyarmattartóval, s ugyanez az adat más országok esetében a következő: Niger — 42,8%, Felső-Volta — 39,8%, Benin — 39,3%, Elefántcsontpart — 37%, Mali — 35,2%, Togo — 32,3%, Mauritánia 27,1%.6 A nyugat-afrikai francia nyelvű országok többségét ún. védelmi egyezmény köti a volt anyaországhoz. Ennek következményeként több államban még ma is realitás a francia katonai jelenlét. 1972—1973 óta Franciaország hagyományos nyugat-afrikai kapcsolatai bizonyos mértékig lazultak. Ennek oka, hogy egyrészt a de Gaulle utáni francia vezetés némiképp módosította Párizs fekete-afrikai politikáját, másrészt a volt francia gyarmati területek országai is törekedni kezdtek a piacok, az import- és tőkeforrások diverzifikálására. Az együttműködés formáinak változásaként értékelhető, hogy 1973 novemberében Francia- ország, Szenegál, Niger, Dahomey (1975 decembere óta Benin Népi Köztársaság), Elefántcsontpart, Felső-Volta és később Togo új pénzügyi megállapodást írtak alá a megreformált pénzügyi kapcsolatokról. Ennek értelmében nőtt az afrikai országok szerepe a döntések meghozatalában. A francia gazdaság változásaitól való függőségük csökkentése érdekében 1973 óta a nyugat-afrikai országok Párizsban tartott devizakészletük 35%-át nem francia frankban hanem a Világbanknál nyilvántartott SDR-ben határozzák meg. A pénzügyi kapcsolatok újraszabályozásával egyidőben tárgyalások kezdődtek a védelmi egyezmények felülvizsgálatáról is. Legerélyesebben Mauritánia lépett fel a francia katonai jelenlét ellen, de még Senghor elnök is a Szenegálban állomásozó francia csapatok létszámának csökkentése mellett szállt síkra. A frankofon országoknak a volt anyaországhoz fűződő kapcsolataiban az utóbbi 64
