Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)

1976 / 2. szám - Sz. Kiss Csaba: Az új világgazdasági renddel kapcsolatos nemzetközi vita evolúciójáról

osztani a fejlődő országokat és rákényszeríteni őket a kis lépések útjára. Önmagában a fejlődők pragmatikusabb taktikáját azonban hiba volna megalkuvásnak minősíteni. Bár egyes országok hajlandók messzemenő engedményeket tenni, a radikálisabb és haladóbb fejlődő országok esetében csupán a stratégiai és taktikai feladatok és célok korábbinál differenciáltabb és realisztikusabb kezeléséről van szó. A fejlődők közt eddig nem került sor látványos törésre, továbbra is fontosnak tartják együttműködésüket, és nem mondtak le koncepciójuk egészéről, átfogóbb és hosszabb távú céljaikról. Sok haladó fejlődő ország belátta, hogy a lassú haladás egyik oka saját gyengeségük, melyet összefogásuk erősítésével, együttműködésük fokozásával, mozgalmuk szervezettebbé tételével orvosolhatnak. „Bebizonyosodott, hogy a fejlődő országok természeti kincsei, körültekintően használva, gazdasági felszabadulásuk döntő eszközeivé válhatnának” — vonta le a tanulságot Algéria külügyminisztere a VII. rendkívüli közgyűlésen. Ezt a bizonyított lehetőséget a fejlődő országok egyelőre nem tudják kihasználni, mert termelői társulásaik gyengék, tőkeszegények, nincsenek tapasztalataik, a fejlődő országok egymás közti kapcsolatai lazák, a fejlett tőkés országok továbbra is ellenőrzik a nemzetközi kereskedelem, valutarendszer, a tőkeáramlások stb. mechanizmusait, a „harmadik világ” fejlődése túlságosan függ a fejlett tőkés államoktól.

Ezeket az egészséges felismeréseket jól tükrözi a limai külügyminiszteri konferencia következő megállapítása: „az el nem kötelezett országok meggyőződése, hogy a fejlődő országok fejlődését nagyobb autonómiára kell alapozni”.38 Ezen mindenekelőtt az egymás közti együttműködés elmélyítését értik, „mely nagyban elősegítheti a szakképzett munkaerő, a technológia, a beruházási tőke hiánya, a szűk hazai piac, rossz szállítási, kereskedelmi és pénzügyi hálózat következtében meglevő nehézségek leküzdését”.39

A fejlődők máris megvalósítottak, illetve előirányoztak egy sor konkrét intézkedést, melynek célja akcióegységük megszilárdítása, a fejlett tőkés országokkal szembeni egységes tárgyaló pozícióik erősítése és a fejlődő országok politikai és gazdasági súlyának növelése. Ezek közül néhány:40

— legkésőbb 1976 júniusáig Genfben megrendezik a fejlődő országok meghatal- mazottainak értekezletét, melyen megkötik a fejlődők saját biztonsági alapjáról szóló szerződést;

— kidolgozzák a Nyersanyagtermelő és -exportáló Fejlődő Országok Társulási Tanácsának alapszabályzatát;

— az UNCTAD IV. konferenciájára egységes „stratégiai álláspontot” dolgoznak ki a nyersanyagkérdésben;

— létrehozták az el nem kötelezett országok gazdasági és társadalmi fejlesztésének ún. szolidaritási alapját;

— együttesen tanulmányozzák a külföldi beruházásokkal, a transznacionális vállalatok működésével és a technológia átadásával kapcsolatos kérdéseket;

— a transznacionális vállalatok tevékenységének kutatásával foglalkozó Információs Központot hoznak létre Kubában;

— kormányközi csoportot hoznak létre a fejlődő országok központi bankjai közötti együttműködés kibontakoztatására;

58