Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Sz. Kiss Csaba: Az új világgazdasági renddel kapcsolatos nemzetközi vita evolúciójáról
említett dokumentumokat nem lehet a gyorsan feledésbe merülő ostoba határozatok közé sorolni. 3. Kis lépések politikája, halogatás, más fórumok keresése. A fejlett tőkés országok ellenzik a világgazdaság problémáinak átfogó megközelítését, a radikális strukturális reformokat. Mindig óvnak a hirtelen és mélyreható változtatásoktól, a fejlődőket paternalisztikus hangvétellel bölcs óvatosságra intik. ,,A világ- gazdaság a kapcsolatok érzékeny rendszere, melyben lépések könnyen ellenlépések valamennyi országot súlyosan érintő ördögi körét válthatják ki” (Kissinger).10 ,,A heves változás egyenlő a káosszal. Az ember nem forgathatja fel a világgazdaságot fenekestül” (Scheel).11 1974 elején még mindenáron az olaj kérdés megvitatását erőltették. A problémák külön-külön való megtárgyalását szorgalmazzák, hogy megtörjék a fejlődő országok széles fronton indított offenzíváját. A világgazdaság különféle kérdései, érveltek, nem a Közgyűlés, hanem más szervezetek és szervek (UNCTAD, nemzetközi pénzintézmények), illetve konferenciák hatáskörébe tartozik. A problémákat általában olyan fórumokon és időpontban akarták megvitatni, ahol és amikor az erőviszonyok és körülmények számukra kedvezőbbek. Az Egyesült Államok több alkalommal elfogadhatatlannak nyilvánította magát az új nemzetközi gazdasági rend fogalmát is, hosszas szemantikai vitába bocsátkozott a terminusról, aminek nyilván az a magyarázata, hogy elegendőnek tartaná a részleges toldozgatást ott, ahol mások gyökeres reformokat sürgetnek. „Továbbra sem tudjuk azokat a dokumentumokat [a Nyilatkozatról, az Akció- programról és a Kartárói van szó] alapvetően fontos elvek kötelező érvényű hordozójának tekinteni, aminek a fejlődő országok mondják. Sőt, az »egy új nemzetközi gazdasági rend« terminus használatára vonatkozóan nem osztjuk azt a véleményt, hogy a VI. rendkívüli közgyűlés Nyilatkozata és Akcióprogramja bármiképp meghatározna ilyesféle rendet. Inkább, s így egyetértünk a terminus használatával, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bővítésének és javításának olyan általános céljait tükrözik, melyek valamennyi nép gazdasági haladását és fejlődését szolgálják.”12 Világos, hogy az ellentét itt nem korlátozódik pusztán a terminus értelmezésére, hiszen az említett dokumentumok részletesen kifejtik, mit értenek a vitatott fogalmon. Az Egyesült Államok és a vezető tőkés országok valójában a lényeget tekintve elutasítják a világ jelenlegi gazdasági kapcsolatai rendszerének azt az értékelését és a rendszer gyökeres átalakításának azt a koncepcióját, mely ezekben a dokumentumokban kifejeződik. Mint egy lengyel kutató megjegyzi, a szóban forgó dokumentumok „elemei annak a nemzetközi vitának, amely a küszöbönálló negyedszázad világgazdaságának tartalmi jegyeiről és formáiról folyik”, de „lényegében a világ jövőjéről alkotott különböző elképzelések éles politikai és ideológiai konfrontációjáról van szó”.13 4. A „realizmus” követelése. Az óvatos haladás és a realizmus jegyében a nyugatiak gyakran megvalósíthatatlannak és utópisztikusnak minősítik a fejlődők követeléseit. „Ez a szervezet [az ENSZ ] a múltban túl gyakran volt fóruma irreális ígéreteknek és be nem tartott kötelezettségeknek. Túl gyakran tették meg az elérhetetlent eszménynek, s az eredmény gyakran csak még nagyobb kudarc és kiábrándulás lett” (Scali).14 „Szüntelenül különbséget kell tennünk aközött, ami lehetséges, és ami nem ... Az államok 44
