Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - TESTVÉRLAPJAINKBÓL
taktikát választottak. Szavakban ismét a ban- dungi elveket hangoztatták, de tetteik nagyhatalmi törekvésekről tanúskodtak. A KNK újra síkraszállt az el nem kötelezettségi politika mellett, ám azzal a hátsó gondolattal, hogy szembeállítsa egymással a fejlődő és a szocialista világot, valamiféle „kínai falat” húzva közéjük. Korunk fő kérdéseit illetően azonban az el nem kötelezett országok álláspontja a szocialista államok irányvonalát követi, amely összhangban van a „bandungi szellemmel”. A Bandungban elfogadott elveken alapszik az ázsiai kollektív biztonsági rendszer gondolata is, hiszen e rendszernek az erőszaktól való tartózkodás, az államok szuverenitásának és a határok sérthetetlenségének tiszteletben tartása, a belügyekbe való be nem avatkozás és az államok közötti széles körű együttműködés elveire kell épülnie. A kínai vezetők igyekeznek meghamisítani az ázsiai kollektív biztonsági rendszerre vonatkozó szovjet javaslatok lényegét. A Szovjetunió konstruktív elképzelését olyan színben tüntetik fel, mintha az Kína elszigetelését célozná. A valóságban a létrehozandó biztonsági rendszer nem irányulna egyetlen állam ellen sem, hiszen az ázsiai országok teljes egyenjogúságán alapulna. A bandungi értekezlet történelmi jelentősége abban áll, hogy a független államok közötti kapcsolatok húsz évvel ezelőtt kidolgozott elvei és normái ma is időszerűek. Ezeknek az elveknek a megvalósítására, Ázsiában a tartós béke megteremtésére jelenleg kedvezőek a feltételek. V. L. MIROVAJA EKONOMIKA I MEZSDUNARODNIJE OTNOSENYIJA 1975. 11. sz. E. POZDNYAKOV: A rendszerelmélet a nemzetközi kapcsolatok kutatásában Korunk sajátossága a jelenségek és események bonyolult összefüggése, mely megköveteli a tudományos kutatások módszerének tökéletesítését. Ezért fordult az utóbbi időben a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó kutatók figyelme is a rendszerelmélet felé. A tudomány differenciálódása és specializálódása folytán elburjánzott az „elementa- rizmus”. A nemzetközi kapcsolatok vizsgálatát leszűkítették az egyes országok külpolitikájának vizsgálatára,figyelmen kívül hagyva a nemzetközi kapcsolatokat mint egységes egészet alkotó rendszert, amely önálló funkcionális törvényszerűségekkel rendelkezik. A XX. század viharos társadalmi-gazdasági és politikai folyamatai komplex, szintetizáló hozzáállást kívánnak. A rendszermegközelítés magában foglalja a szintézis gondolatát, a jelenségek állandó kapcsolatának, a különböző folyamatok kölcsönhatásának eszméjét. Az államok közötti kapcsolatok vizsgálatakor nem elegendő az országok külpolitikájának elemzése. Ki kell deríteni, hogyan működik összességében a rendszer. „A rendszerelméleti módszer legfőbb megkülönböztető vonása — írja I. V. Blauberg és E. G. Jugyin —, hogy kezdettől fogva és teljes tudatunkban orientálódunk a tárgynak mint egésznek a vizsgálatára és az ily módon folytatandó vizsgálat módszereinek a kidolgozására.” (I. Blauberg—E. Jugyin: A rendszerelmélet kialakulása és módszere. Moszkva 1973. 108. 1.) A rendszerelméleti módszer felhasználása ott kezdődik, hogy kiválasztjuk a bennünket érdeklő tárgyat és elhelyezzük a rendszer hierarchiájában. Minden összetett rendszernek különleges sajátossága az a mód, ahogyan a rendszer összeköti a részeit alkotó elemeket. A kapcsolatoknak ez a módozata a rendszer struktúrája. A struktúra lényegében a rendszer tevékenysége egyik formájának az eredménye. A strukturális-funkcionális megközelítési mód a rendszernek elsősorban azokat a változásait kutatja, amelyek nem váltják ki a rendszer radikális átalakulá138
