Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Karen Ny. Brutyenc: Korunk nemzeti felszabadító forradalmai
I izmus- és kolonializmusellenes. Ez antiimperialista és többnyire forradalmi nacionalizmus. Éle pedig — s ez nagyon fontos — nem csupán az anyaország, hanem egyúttal az egész imperializmus ellen is irányul.” (132.1.) Brutyenc igen sok példával támasztja alá a fenti téziseket, vagyis azt, hogy a nemzeti felszabadító forradalmak antiimperialista és antikapitalista alapja határozza meg az illető országok nacionalizmusának általános demokratikus tartalmát. Brutyenc helyesen húzza alá e nacionalizmusok pozitív vonásait (természetesen utalva a nacionalizmus ideológiai ellentmondásaira és veszélyeire is), az általa használt terminusok azonban nem mindig szerencsések. Ezt az új típusú, a világforradalmi folyamatot segítő nacionalista ideológiát sok helyütt „nemzeti szocializmusnak” nevezi. Jóllehet mondanivalója nyilvánvaló, a magyar politikai nyelvezetben ennek a fogalomnak más tartalma van. A nemzeti felszabadító forradalmak fontos sajátossága, hogy a szocializmushoz való átmenet bizonyos feltételeit is biztosíthatják. A közvetlen cél magától adódik: megszabadulni a kolo- nializmus maradványaitól, és ennek érdekében mindenekelőtt a gazdasági függetlenség megteremtése. A gazdasági függetlenség pedig az adott körülmények között a kapitalista világrend- szerrel való szakításhoz vezethet. Brutyenc figyelemre méltó felkészültséggel és alapossággal fog hozzá a tisztázatlan fogalmak megvilágításához. Ezt teszi a gazdasági függetlenség kategóriájának esetében is, amikor rámutat, hogy „egyelőre hiányzik a gazdasági függetlenség pontos tudományos kritériuma”. (167. 1.) Ide vágó elgondolásai sok új elemet tartalmaznak, amelyek fontos eredményei a marxista tudományosságnak. A szerző részletesen kitért csaknem minden olyan elméleti problémára, amely a fejlődő országok jelenkori forradalmi folyamataival kapcsolatos. Kutatja a szocialista irányú átmenet feltételeit és körülményeit, megvizsgálja a különféle társadalmi osztályok és rétegek forradalmi potenciálját, vitába száll a fejlett és fejlődő országok, az Észak és Dél antagonizmusát hirdető polgári és maoista nézetekkel. Újszerűek és fontosak a műnek a forradalmi demokrácia bemutatásával és kritikájával foglalkozó részei. Ez a téma különösen aktuális, ugyanis „az utóbbi években a testvérpártok olyan új befolyásos társadalmi-politikai erők aktivizálódásának tanúi, amely a nemzeti felszabadító harc közepette jött létre és alakult ki, s nem csupán szembeszáll az imperializmussal és a kolo- nializmussal, hanem állást is foglal a szocializmus mellett, s társadalmi jellegét tekintve se nem proletár, se nem burzsoá. Ez az erő számos felszabadult országban döntő rugója lett annak a fordulatnak, amely a szocialista orientáció felé bekövetkezett; másutt olyan fontos tényezője az adott szakasznak, amely kifejezi a társadalom antikapitalista tendenciát”. (321.1.) Brutyenc az összes elméleti kérdést szorosan összeköti a világforradalmi folyamat napjainkban felvetődő konkrét, gyakorlati követelményeivel. így a forradalmi demokraták elméleteit nem elsősorban világnézeti, hanem politikai kritériumok alapján ítéli meg. Hangsúlyozza, hogy „az a politikai irányzat, az a politikai gyakorlat a döntő, amelynek az ilyen koncepciók az ideológiai lobogói. A forradalmi demokraták politikája pedig általában radikálisabb, mint a teóriáik”. (391. 1.) A forradalmi demokráciák történelmileg átmeneti jellegűek, de létezésükkel viszonylag hosszú szakaszban számolni kell. A világforradalmi folyamat fő ereje továbbra is a szocialista világrendszer, élcsapata a nemzetközi munkásosztály, ezek azonban nem irányítói vagy vezetői a nemzeti forradalmaknak. A „tartalék szerep” tézisét Brutyenc teljes joggal tévesnek és gyakorlatilag károsnak tartja. A lényeges és sok vonatkozásban új és első ízben rendszerezett elméleti összefüggéseket igen nagy példatár, az egyes fejlődő országok különféle társadalmi, gazdasági, politikai és ideológiai problémáinak, törekvéseinek konkrét bemutatása támasztja alá. Ennek az óriási területnek kiterjedt szakirodalmát a szerző magabiztosan használja. A mű szerkezeti felépítése kissé bonyolult, az olvasó helyenként bizonyos átfedésekkel találkozik. Mindamellett ezt a könyvet a fejlődő országok teoretikus és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó szakembereknek érdemes elolvasniuk. Balogh András 130
