Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 1. szám - Vas-Zoltán Péter: A nemzetközi kapcsolatok elméletéről
3.4.4. A% elméletbez való viszony A nemzetközi kapcsolatok tana maga is elmélet, amelynek sajátos feladata van. Alapvető álláspontunk, hogy a marxizmus—leninizmus elmélete korunk legfőbb kérdéseiben — az imperializmus természete, a tőkés kizsákmányolás, a monopoltőkés állam viselkedése, a kolonializmus és neokolonializmus, a békés egymás mellett élés stb. — eligazít. Anti- marxista magatartás volna azonban elvárni, hogy a marxizmus—leninizmus klasszikusai minden ma felmerülő lényeges kérdésben problémáinkra választ adjanak. Nyilván Lenin maga tiltakozna legjobban az ellen, ha pl. az 1968. évi csehszlovákiai válság megoldását egy ötven évvel ezelőtt megírt cikkével próbálná valaki megmagyarázni. Nem várható a klasszikusoktól válasz a korunkban jelentkező újabb, sajátos politikai jelenségekre sem (pl. miért nem ismétlődött meg az 1967—1968-as évek „forró nyara” az Egyesült Államokban később?). Ebből következik, hogy a nemzetközi kapcsolatok tudománya — a marxizmus— leninizmus alapján álló — folyamatos, rendszeres alkotó elméleti munkát követel meg. Ez az elméleti munka nem téveszthető össze a napi gyakorlat elemző munkájával. A nemzetközi viszonyok olyan érzékenyek, hogy a diplomáciában a legszokásosabb napi rutinfeladat is igényel bizonyos elemzést, pl. egy nagykövet látogatásainak előkészítése. A napi elemző munkától az elméleti munka abban különbözik, hogy az utóbbi — még ha taktikai célokra vonatkozik is — széles összefüggésekben, általánosítható következtetésekkel felel meg rendeltetésének. 3.4.5. A társadalomtudományokhoz való viszony A nemzetközi kapcsolatok elméletének jellegzetessége a komplexitás. Minthogy a valóság általában, de különösen a nemzetközi viszonyokban mindig komplex, a felmerülő problémákra nem elegendő, ha csak a jogász, csak a közgazdász, csak a szociológus stb. ad választ, hanem az adott tudományterületek együttműködésére van szükség. Más megközelítésben ezt úgy is kifejezhetjük, hogy a nemzetközi kapcsolatok kategóriájába tartozó jelenségek magyarázata többnyire nem találja meg teljes tudományos fedezetét egyetlen klasszikus diszciplínában. A komplexitás követelménye magából a társadalomtudományok általános fejlődési törvényszerűségéből következik. A nemzetközi kapcsolatok elméletére is érvényesek a tudomány fejlődési törvényei. A tudományterületek — ezek szerint a törvények szerint — egyidejűleg differenciálódnak és integrálódnak. Az egyes tudományterületek érintkező határfelületein jelentkezik és kristályosodik ki az új tudományterület. Ha ezek a törvényszerűségek érvényesek és a meglevő tudományokból kialakult új terület értelmes következtetés, akkor sajátságos kérdéskörében saját módján ígér választ. A társadalom- tudományok fejlődése a differenciálódás és integrálódás folyamatában zajlik és több példát mutat új, komplex diszciplínák kialakulására (pl. világgazdaság, tudománytan, gazdasági földrajz, településszociológia stb.). 9?
