Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 1. szám - Joó Rudolf: Az EGK és a társult fejlődő országok
vagy visszaeső tendenciát mutat. A vámpreferenciákkal a yaoundéi egyezmény kivételes helyzetet biztosított az EAMA számára az EGK piacán a többi fejlődő országgal szemben. (Ami természetesen kiváltotta ezeknek a kívül maradt fejlődő országoknak jogos kritikáját.) — Jelentősek voltak az afrikai országok szempontjából a mezőgazdaság fejlesztésére és diverzifikálására, valamint az infrastrukturális beruházásokra az Európai Fejlesztési Alaptól kapott segélyek, annak ellenére, hogy az általános infláció következtében az EFA összegének növekedése az első yaoundéi egyezménytől a másodikig nem járt együtt tényleges értékbeni növekedéssel. Ha az EFA-segélyt az EGK összes állami segélyéhez viszonyítjuk, megállapíthatjuk, hogy szerepe marginális (1963—1973 átlagában 6,24%) a közös piaci országok állami segélyezésén belül. Lényegesen nagyobb az EFA segélyeinek súlya, ha az EAMA oldaláról nézzük; a vizsgált időszakban a 18 ország összes kapott segélyének kb. 20%-a származott az EGK speciális alapjából. — Némi reményt jelentett a társult országok gazdasági függetlenedése szempontjából az az átcsoportosulás, amely külkereskedelmünk irányában az utóbbi években végbement. A volt anyaországtól való függésük csökkent; külkereskedelmükben a többi EGK-ország részesedése nőtt. Ez a változás különösen a frankövezet országainak esetében volt szembeötlő. A szabadkereskedelmi övezet rövid távon jelentkező előnyei (vámlebontás, biztosított piac) hosszú távon azzal a veszéllyel járhatnak, hogy konzerválják a fejlett és fejlődő országok gyarmati típusú munkamegosztását. Az afrikai országok részéről a védővámok lebontása teljes bizonyossággal a hazai, éppen csak születő ipar megfojtását jelenti az olcsó és jó minőségű európai árukkal folytatott versenyben. Az ún. „védő klauzula” eddig nem bizonyult hatékony fegyvernek az EAMA kezében (csak Zaire és Togo élt vele bizonyos cikkek esetében). Mivel a vámok részleges vagy teljes visszaállítására vonatkozó kérvényt az érdekelt államnak a társulás Tanácsához kellett benyújtania, és arról az EGK és a társult államok együttesen döntöttek, a „közös megegyezés” egyértelműen az EGK-országok vétójogát jelentette. A legutóbbi társulási időszakot (1969—1974) elemző statisztikák is ezt látszanak bizonyítani; az EAMA exportszerkezetében csak jelentéktelen (egy-két százalékos) átcsoportosulás történt a félkész és késztermékek javára: külkereskedelmük árustruktúrája gyakorlatilag változatlan. Elmaradt az a gyors exportnövekedés, amelyet az afrikai országok a társulástól reméltek; a vámok eltörléséből elsősorban néhány rugalmas közös piaci vállalat profitált. Összességében az EGK importja az utóbbi években gyorsabban növekedett a harmadik világ más régióiból, mint a társult országokból. A yaoundéi egyezmények hiányosságaként említhető meg, hogy csak a kereskedelmi preferenciát biztosítják, de nem garantálták a fejlődő országok szempontjából létfontosságú árakat. Az EAMA-országok mezőgazdasági exportcikkeit — néhány áru kivételével — a terms of trade kedvezőtlen alakulása olyan mértékben érintette, hogy az ebből származó kereskedelmi deficit 1963—1973 között meghaladta az EFA segélyeinek összegét. 79
