Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 4. szám - Faragó Károly: A Vietnami Demokratikus Köztársaság harminc éve (1945-1975)
a tervidőszak végére. A terv a gazdaságfejlesztés legfontosabb láncszemének a mező- gazdasági termelést tekintette. A mezőgazdaság kollektivizálásának kezdetei az ellenállási harc éveire nyúlnak vissza: a felszabadított körzetekben alakultak meg a parasztok első kölcsönössegítség- csoportjai. 1954 után ez a forma széles körben elterjedt, és 1956-ban már a parasztgazdaságok 50,1 százalékát tömörítette. Ezenkívül kísérletképpen létrehoztak 37 mezőgazda- sági termelőszövetkezetet. 1955-től állami gazdaságokat is szerveztek, főként kaucsuk, kávé, tea, gyapot stb. termesztésre. A hegyvidékeken pedig állattenyésztő állami gazdaságok alakultak. A párt és a kormány erőfeszítéseinek eredményeként 1960 végére a dolgozó parasztság több mint 85 százaléka, a kisiparosoknak pedig 87 százaléka lépett a szövetkezeti gazdálkodás útjára. A vietnami nemzeti burzsoázia konkrét történelmi sajátosságainak figyelembevételével — gazdasági és politikai gyengesége, a nemzeti felszabadító mozgalomban, illetve az ellenállási harcban való részvétele vagy semlegessége — a VDP a magántőkés szektor átalakításának békés formáit, eszközeit alkalmazta. A magántőkés ipari és kereskedelmi vállalatok általában elavult, elhasznált berendezéssel működtek, túlsúlyban volt a kézi munkaerő, többségük csak kis számban alkalmazott bérmunkásokat. Észak-Vietnamban 1957-ben mindössze 13 vállalatnak volt száznál több munkása. A tulajdonosok és családtagjaik többsége közvetlenül részt vett a termelésben (863 ipari magánüzem 13 624 dolgozója közül 2527 volt a tulajdonosok és családtagjaik száma). A kis- és középburzsoázia tehát vegyes összetételű volt, egy része az ellenállás alatt a népi demokratikus rendszert támogatta. A nemzeti burzsoázia tevékenysége mindamellett kedvezőtlenül hatott a piacra és az áralakulásra, hozzájárult a spekulációs tendenciák erősítéséhez, kihatott a politikai légkörre is. Ezért az állam már az 1956—1958-as években megkezdte az államkapitalizmus bizonyos formáinak felhasználását az iparban és a kereskedelemben. Az állam részben vagy egészben felvásárolta az ipari magánvállalatok termelését, rendelésekkel látta el őket, esetenként nyersanyagot biztosított részükre. A magánkereskedelmi vállalatokon keresztül az állam felvásárolta — az általa megállapított árakon — a nyersanyagokat, a mezőgazdasági, erdészeti és halászati termékeket. A magántőkés vállalatokat fokozatosan (1960-ig 98 százalékukat) állami-magán vegyes vállalatokká szervezték át, amelyek már félszocialista jellegűek voltak. Ezzel a népi demokratikus állam a szocialista építés érdekében igyekezett felhasználni a nemzeti burzsoázia anyagi eszközeit. A népgazdaság helyreállításának eredményeként megszűnt a munkanélküliség, stabilizálták a lakosság ellátását a legszükségesebb élelmiszerekből és közszükségleti cikkekből. Nagy figyelmet fordítottak a kulturális építés feladataira, a szocialista kulturális forradalom megvalósítására. 1956-tól bevezették a kötelező, ingyenes általános népoktatást. Felszámolták az írástudatlanságot. A párt intenzív eszmei-politikai nevelő munkát végzett a parasztság és a nemzeti burzsoázia soraiban is. A vietnami társadalom szocialista átalakítása éveiben a párt és a kormány nagy gondot fordított az ország gazdasági fejlesztésére, különösen az ipari bázis kiépítésére, a szocializmus anyagi-műszaki alapjainak megteremtésére. A hároméves terv végén, 1960-ban a szocialista szektor aránya az iparban elérte a 89,8 százalékot. A tervidőszakban, 1958—1960-ban a népgazdaság 10,7 százalékos évi átlagos fejlődési ütemén belül az ipari termelés 22,6, a mezőgazdasági termelés 4,4 százalékkal növekedett. Az iparosítás eredményeként az ipar részesedése a társadalmi össztermelésből az 1955. évi 18,9 százalékról 1960-ban 42,6 százalékra emelkedett. A felhalmozás aránya 1960-ban elérte a 24
