Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 4. szám - Faragó Károly: A Vietnami Demokratikus Köztársaság harminc éve (1945-1975)
tikus rendszer tömegbázisát falun. Az antifeudális agrárforradalom megvalósítása lehetővé tette, hogy a vietnami dolgozó parasztság a későbbiekben a mezőgazdasági szövetkezetek megteremtésének, a szocialista forradalom kibontakozásának útjára lépjen. Az 1954. évi genfi megállapodással, a fegyverszünettel lezáruló időszakról elmondhatjuk, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak, a vietnami népnek nyolcéves hősi harcban sikerült megvédelmeznie függetlenségét, állami önállóságát, s a Vietnami Dolgozók Pártjának tapasztalt vezetésével már az ellenállási harc éveiben megoldotta a népi demokratikus forradalom számos alapvető feladatát. A VDK belső és nemzetközi helyzetének megszilárdulása egyben hozzájárult a szocializmus ázsiai és indokínai pozícióinak erősítéséhez, a szocialista világrendszer erejének és befolyásának gyarapításához. A népgazdaság helyreállítása, a nemzeti népi demokratikus átalakulás befejezése, áttérés a szocializmus építésére (1954—1965) A nyolcéves háború súlyos gazdasági helyzetet hagyott örökül a Vietnami Demokratikus Köztársaságra. Az ipari termelés részeránya a népgazdaság össztermelésében 1,5 százalékra csökkent. A megmaradt üzemi berendezések elavultak, a bányákat elárasztotta a víz. A városokban több százezer munkanélküli volt. A mezőgazdaságban mintegy 150 ezer hektár rizsföld ment tönkre, elpusztult nyolc nagy öntöző berendezés, százezernél több igásállat. Nem volt elegendő mezőgazdasági eszköz, műtrágya, iparcikk sem. Az állami ipar és kereskedelem gyenge volt, az állami ipar mindössze 12 százalékkal részesedett az ipari össztermelésből. Ebben a súlyos helyzetben a VDK előtt álló legfontosabb feladat a népgazdaság helyreállítása volt: a termelés háború előtti szintjének elérése, az elpusztított üzemek és a közlekedési hálózat helyreállítása, a munkanélküliség felszámolása s nem utolsósorban a mezőgazdaság fellendítése. E célok megvalósítását szolgálta a tervgazdálkodás bevezetése és az 1956—1957. évi kétéves helyreállítási terv. A népgazdaság helyreállítását alapjában véve 1957 végére befejezték. Ezekben az években helyreállítottak és kibővítettek 28 iparvállalatot, egyben 18 új ipari objektumot építettek. Az ipari termelés jelentős részét az 50 állami vállalat állította elő (1956-ban az ipari és kisipari termelés 25 százalékát). A rizstermelés már 1956-ban 68 százalékkal haladta meg a háború előtti, 1939-es szintet. A népgazdaság helyreállítása során megerősödött és mindinkább vezető szerepet játszott a szocialista szektor. A gyárak helyreállítása, az új objektumok építése mellett ehhez hozzájárult a volt francia nagyvállalatok kisajátítása is (a hongaji szénbányák, a haiphongi cementgyár stb.). 1958-ra az állami szektor már vezető helyet foglalt el a külkereskedelemben, a vasúti szállításban, a közlekedésben és a pénzgazdálkodásban, s a szocialista szektor kezdett irányító szerepet betölteni az egész népgazdaságban. Ezt elősegítette az 1955-ben létrehozott Állami Tervbizottság is. A helyreállítás időszakában azonban a VDK gazdasági életét a többszektorúság jellemezte, a kisárutermelő és a magántőkés szektor még jelentős pozíciókkal rendelkezett a népgazdaságban, a nagy- és a kiskereskedelemben, részben az iparban és a közlekedésben is. A VDP Központi Bizottságának 1958. novemberi ülése megállapította: a népgazdaság háború utáni helyreállításában elért eredmények, a demokratikus vívmányok megszilárdítása lehetővé tették, hogy 1958-tól hozzákezdjenek a szocialista átalakulás erőteljesebb, következetesebb kibontakoztatásához. A nemzetgyűlés 1958 decemberében elfogadta a hároméves népga^daságfejles^tési tervet (1958—1960), amely a párt irányelveinek megfelelően célul tűzte ki a termelési viszonyok szocialista átszervezésének befejezését *3
