Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 1. szám - Kozma Ferenc: Válságjelenségek a tőkés világban és a szocialista stratégia néhány kérdése
c) Növelni kell a szocialista országok súlyát azon nemzetközi szervek tevékenységében, amelyek befolyással vannak a fejlődő országoknak nyújtandó hitelek, segélyek elosztására s a külkereskedelmi, valamint nemzetközi pénzügyi feltételekre. A szocialista közösség fejlődő országokkal kapcsolatos stratégiájának alapelve a közös platform kiépítése a fejlődő országokkal. Érdekeinkkel és felfogásunkkal ellentétes belépni abba a „klubba”, amely a polarizációs válságot a fejlődő országok „feje fölött” kívánja megoldani. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a fejlődő országok rendelkezésére bocsátott anyagi eszközök mennyisége tekintetében a szocialista országok még igen sokáig nem versenyezhetnek az amerikai és nyugat-európai centrummal. Következésképp a szocialista világ fontos segítsége a fejlődő országok számára mindenekelőtt maga a szocialista világ politikai-gazdaságpolitikai jelenléte s az a támogatás, melyet harcukhoz, a nemzetközi csere- és hitelfeltételek számukra kedvező irányban történő megváltoztatásához nyújt. Nem elsőrendű nagyságú, de kiélezett helyzetekben döntő jelentőségű lehet a számukra felajánlott hitel-és segélykeret is. A legfontosabb azonban olyan példaszerű munkamegosztás kialakítása néhány, különböző típusú elmaradottsággal küszködő fejlődő országgal, amely modelljévé válhat a világméretű munkamegosztásnak, illetve ösztönzőjévé az új típusú munkamegosztásért folyó világméretű harcnak. 5. Részvétel a nem^etkösj monetáris rendszer reformjában. Ez a szocialista stratégia leginkább vitatott kérdése, és nem ok nélkül. A tőkés világ monetáris rendszere (s ennek különböző nemzetközi intézményei) a szocialista országok részvétele nélkül jött létre s a szocialista világ közreműködése nélkül mondott csődöt. Semmi sem indokolja, hogy a szocialista világ vállára vegye a csődtömeg arányos részét, olyan feltételek mellett, amikor ezen intézményekhez való csatlakozás lényegében egyoldalú alkalmazkodást követelne egy kialakult s már felbomlóban levő szabályozó rendszerhez. Célszerűbb kivárni — s aktívan elősegíteni — annak a meggyőződésnek a megerősödését, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszert gyökeresen új alapokra kell helyezni, vagyis (a) meg kell szüntetni a kulcsvaluta domináns helyzetét, s meg kell akadályozni, hogy egy vagy több kulcsvaluta hasonló helyzetbe kerüljön — vagyis hogy az egyik vagy másik tőkés erőcentrum egyoldalúan érvényesíthesse érdekeit a valutáris és hitelrendszerben; (b) biztosítani kell, hogy a tőkék és egyéb pénzeszközök a világgazdasági „szűk keresztmetszetek” irányában áramoljanak, s meg kell teremteni hatékony felhasználásuk feltételeit. A monetáris rendszer reformjának, tehát a válságra demokratikus alternatívát nyújtó általános megoldás egyik es^kösfvé kell válnia, s a megoldás feltételeinek érlelődésével párhuzamosan válna egyre inkább a szocialista világ érdekévé, hogy csatlakozzék a monetáris rendszerhez. A fenti öt pont a kibontakozó világgazdasági válság tünetei szerint csoportosítja a feladatokat. Mindezek mellett léteznek a szocialista közösség, illetve egyes országainak sajátos gazdasági fejlődési érdekei, amelyek ideig-óráig a fenti szempontoktól többé- kevésbé eltérő cselekvésre is indíthatnak. Tekintettel arra, hogy a szocialista közösség politikai és gazdasági erősödése a mai világgazdaság változásainak egyik alapvető — bár a jelen tanulmányban nem elemzett — tényezője, a fenti elvek egyikétől-másikától való 40
