Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 3. szám - Bíró Klára: Japán külgazdasági és nemzetközi tevékenységének fő vonásai
irányvonal felülvizsgálatára, a tokiói konzervatív kormánykörök, részben az ellenzéki haladó pártok gyors térnyerésének veszélyétől, belső hatalmi státusuk gyengülésétől tartva, részben más okokból — néhányukra később kitérünk —, tartózkodtak ettől. A Kölcsönös Biztonsági Paktumot 1970-ben újabb 10 évre meghosszabbították, s ennek alapján Japán továbbra is tartósan fontos támogatója maradt az Egyesült Államok „globális” külpolitikai céljainak. így az amerikaiak japán hadibázisokat is fölhasználtak indokínai agressziójuk során, a japán ipar pedig az USA katonai jellegű „speciális rendeléseinek” teljesítésével is segítette az amerikai hadigépezetet. Ázsiai viszonylatban Washington általában megelégedett a „csendes asszisztenciával” Japán részéről. A látszólagos külpolitikai passzivitás fenntartása e vonatkozásban a legjobb megoldásnak tűnt. Az USA támadó háborúja melletti nyílt kiállás szembeállította volna a tokiói kormányt mind saját néptömegeivel, mind pedig a függetlenségük megszilárdítására törekvő fiatal délkelet-ázsiai nemzetekkel. Ez pedig alkalmatlanná tette volna Japánt annak a „küldetésnek” betöltésére, amelyet az Egyesült Államok Japánnak — mint erős szövetségesnek és támasznak — szánt Ázsiában. Más vonatkozásban viszont Washington feltétlen engedelmességet kívánt Tokiótól. Ezt — többek között — Hatoyama miniszterelnök sürgős leváltása is beszédesen igazolta. Hatoyama ugyanis 1956-ban, saját szakállára, a japán kormányfők közül elsőként, eredményes megbeszéléseket kezdeményezett Moszkvában a japán—szovjet kapcsolatok normalizálásáról.3 Az Egyesült Államok hathatós nyomására4 ellenezte Japán — még 1971-ben — a Kínai Népköztársaság felvételét az ENSZ-be, valamint a Tajvan kizárását kezdeményező albán határozati javaslatot. Ezzel — átmenetileg — sokat ártott nemzetközi tekintélyének. A hatjai háttér néhány vonása Japánra még abban az időszakban is viszonylag huzamosan jellemző maradt a „törpe” szerepkör a nemzetközi politikai életben, amikor gazdaságilag már több éve az „óriások” közé emelkedett. Ennek az aránytalanságnak az okairól könyvtárnyi tanulmányt írtak. Itt csak annak szemléltetésére vállalkozhatunk, hogy a magyarázatok igen „sokszínűek” és ellentmondásosak, akár japán, akár külföldi szakértőktől erednek. A burzsoá Japán-kutatók hajlanak rá, hogy a japán külpolitikai passzivitást „néplélektani” okokkal, a történelmi mítoszokban gyökerező hatásokkal magyarázzák. Nakaszone, a szigetország egyik igen tekintélyes politikai személyisége, aki átmenetileg a liberális demokrata párti kormány honvédelmi minisztere is volt, így érvelt: „Nincsenek tapasztalataink a más országokkal való ilyen jellegű érintkezésben.. . Ehhez mentalitásunk megváltoztatására lenne szükség.” Dói Takeo japán pszichiáter-professzor szerint a nemzetközi politikai kapcsolatok ápolását a nyugati világtól teljesen eltérő neveltetés és magatartási normák nehezítik. Szerinte a japánok a Nyugattal szemben egyrészt kisebbrendűségi komplexumokban 83
