Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 1. szám - Kozma Ferenc: Válságjelenségek a tőkés világban és a szocialista stratégia néhány kérdése
— a fejlett tőkés világ védekezésképpen latba veti pénzügyi hatalmát, a technológiai monopolhelyzetéből adódó eszközeit, s nem zárható ki a politikai és katonai zsarolás sem. Mindkét fél fellépését jelentősen gyengítheti megosztottságuk és belső ellentéteik. b) Konfliktus fejlődhet ki az Egyesült Államok és egyes fejlett tőkés partnerei között. Említettem, hogy az erőviszonyok alakulása szempontjából fontos, hosszú távon ható tényezők az Egyesült Államok számára kedvezőbbek, ugyanakkor egyes történelmi szakaszokban a rövid vagy középtávon ható tényezők Nyugat-Európa vagy Japán oldalára billenthetik a mérleget. Kiélezett világgazdasági helyzetben minden jelentősebb egyensúly-eltolódás könnyen valutáris vagy kereskedelmi „háborúvá”' fajulhat egyfelől a nyugat-európai és japán, másfelől az észak-amerikai erőközpont között, amelyben számolni lehet politikai eszközök bevetésével is, különösen a kedvezőtlen gazdasági pozícióba került fél részéről. A fejlett erőcentrumok harcának egyik fő tétje mindenesetre a nyugat-európai integráció lesz. Az USA szemében a nyugat-európai integráció akkor válik „vörös posztóvá”, ha az a gazdasági unió felé haladva vonzóbb partnerséget kínál a fejlődő világ és esetleg Kanada részére, mint az USA, s ily módon gyengíti az amerikai tőke világuralmi esélyeit. Másrészt a nyugat-európai tőke számára akkor válik elviselhetetlenné az amerikai hegemónia, ha (a) akadályozza az európai tőke fejlődését a műszaki szempontból kulcsfontosságú ipari ágazatokban; (b) növeli gazdasági és politikai ellenőrzését a tőkés világ rendelkezésére álló nyersanyag- és energia- források felett; (c) a maga belgazdasági és belpolitikai instabilitásából fakadó egyensúly- zavarokat pénzügyi csatornákon keresztül áthárítja fejlett partnereire. Az USA manőverei tehát átalában támadó jellegűek lesznek —- még ha olykor meggyengült pozícióból bontakoznak is ki —, Nyugat-Európa magatartására pedig valószínűleg a jövőben is a protekcionista védekezés lesz jellemző: továbbra is ez szabja meg majd az integráció jellegét, amennyiben az integráció az USA-tól független, vele konkurráló erőközpont eszköze marad. Előfordulhat, hogy a válság mostani, akut szakasza az Egyesült Államok világgazdasági pozícióinak olyan mértékű megszilárdulásával fog zárulni, amely (a) lehetetlenné teszi, hogy az USA beleegyezése nélkül vagy akarata ellenére bármely más tőkés csoportosulás hozzájusson az energia- és nyersanyagforrásokhoz; (b) annyira átitatja dollárral (eurodollárral vagy olajdollárral) a nemzetközi pénzügyi életet, hogy ez eleve kizárja az USA gazdaságával aszinkron rendezési lehetőségeket; (c) egyes európai tőkésországok olyan súlyos belpolitikai legyengülését hozza magával, hogy az uralkodó körök amerikai gazdasági és politikai segítségre szorulnak az előretörő baloldali „veszéllyel” szemben. Egy ilyen helyzet a nyugat-európai integrációt az atlanti irányba történő nyitás felé taszíthatja. Az amerikai politika a gazdasági függetlenség feladásáért cserében a szocialista táborral való szembenállásra orientált politikai-katonai unió és a szilárdan jobboldali politikai rezsimek támogatását nyújthatja — különösen egy demokrata párti amerikai adminisztráció. Az integráció atlantizálódási tendenciájával együttjáró amerikai gazdasági hegemónia rövid vagy középtávon való érvényesülése — még ha finomabb formában történne is, mint a Marshall-segélyt követő időkben — kétségtelenül szét36
