Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)

1975 / 3. szám - Horváth Dénes: A két európai integráció közötti kapcsolatok az EGK törekvéseinek tükrében

lás mögöttes célja persze az is, hogy a katonai, gazdasági és politikai szempontból egyaránt fontos dél-európai országokat szervesen az EGK-hoz kapcsolja.

Kereskedelmi kapcsolatok. Ide tartoznak a Római Szerződés 113. cikke alapján létesített kapcsolatok. A 113. cikk 1. bekezdése szerint a szerződés aláírói „az átmeneti időszak letelte után egységes alapelvek szerint alakítják a közös kereskedelempolitikát”. A cikkben kiemelten szerepel a „vám- és kereskedelmi egyezmények kötése”. Rá kell mutatnunk arra, hogy maga a Római Szerződés nem ruházza föl kizárólagos kereskedelmi szerződéskötési joggal az EGK központi szerveit, hanem csak az egységes alapelv szerinti eljárást írja elő. Nem korlátozza tehát a tagállamok szerződéskötési jogát. Erre a szocialista országokkal kapcsolatosan részletesebben kitérek. Megjegyzem továbbá, hogy az EGK által harmadik országgal kötött kereskedelmi szerződés a közös kereskedelempolitikának nem feltétlen, nem is egyetlen, hanem csupán egyik lehetséges megnyilvánulási formája. Maguk az eddig megkötött szerződések is — tartalmukban és jellegükben — elég változatos képet mutatnak. Ezért az alábbi — partnerek szerinti — csoportosítást tartom célszerűnek a kereskedelmi kapcsolatok körében:

a) Az Európán kívüli fejlett tőkésországok, amelyeknek egyike sem kötött még kereskedelmi szerződést az EGK-val. (Az EGK-val való kapcsolatok szempontjából Izrael kvázi-európai ország s mint ilyen szabadkereskedelmi jellegű megállapodást kötött az EGK-val.) A felmerülő kereskedelmi problémákat ezen országokkal a meglevő nemzetközi szervezetek (pl. GATT) vagy pedig ad hoc tárgyalások útján rendezik. Jellemző például, hogy az Egyesült Államokkal kialakult „kereskedelmi háború” sem késztette arra az EGK-t, hogy komolyan mérlegelje kereskedelmi egyezmény kötését az USA-val. Japánnal 1969 óta tárgyalnak — megszakításokkal — szerződés kötéséről, azonban mindeddig eredménytelenül. Kanada a múlt év folyamán tett kezdeményező lépéseket, a kísérő jelenségek alapján azonban ez nem érdemi, hanem inkább taktikai lépésként értékelhető.

b) Kizárólag fejlődő országok alkotják tehát az EGK Európán kívüli szerződéses kereskedelmi partnereinek körét. Ezek a szerződések többségükben árucikkek meghatározott körére vonatkoznak, s minden esetben preferenciális vagy preferenciális jellegű szerződések, melyeket rendszerint viszonylag gyenge gazdasági és kereskedelmi pozíciójú országok kötöttek az EGK-val bizonyos kedvezmények megszerzése végett.

c) Nagy-Britannia, Írország és Dánia csatlakozása után az ún. „maradék EFTA- országok” — egymás között érvényben hagyván az EFTA-egyezményt —, ha alapvetően azonos tartalommal is, de egyenként kötöttek szabadkereskedelmi szerződést az EGK- val. Ez megfelel egy liberális kereskedelmi berendezkedésű Nyugat-Európa iránti törekvéseiknek, s ebben az irányban befolyásolják az EGK-t is, ami nem közömbös az EGK és a KGST közötti kapcsolatok szempontjából sem.

d) Az EGK kereskedelmiszerződés-politikájának legnagyobb konfliktusa az európai szocialista országokkal, pontosabban az európai KGST-tagországokkal kapcsolatban alakult ki. A KGST-tagországok következetesen szembehelyezkedtek az EGK protekcionista, diszkriminációs kereskedelempolitikájával és abból következő szerződéses törekvéseivel. Ragaszkodtak tehát az EGK-tagországokkal létesítendő bilaterális keres55