Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 1. szám - Kozma Ferenc: Válságjelenségek a tőkés világban és a szocialista stratégia néhány kérdése
importáló fejlődő országok fizetési nehézségeit csak súlyosbítja. Nem állíthatjuk tehát, hogy az energia- és nyersanyagválság által kiváltott áremelkedés olyan fejlemény lenne, amely elősegíti a fejlődő világ problémáinak általános megoldását. A világpiaci árszerkezetnek a fejlődő világ exportcikkei javára történő gyökeres és általános megváltozása elvileg sokat javíthatna a helyzeten: természetesen egy ilyen „árforradalom” gyümölcseit is jórészt a nagy monopóliumok szakítják le, s a fejlett országok a kapitalista világpiaci infláció fokozódásával a tényleges árnyereség mind nagyobb hányadát szívják vissza az exporton keresztül — többek között az élelmiszer- árak emelkedése következtében. A fejlődő országok számára mégis kedvezőbb egy olyan inflációs tendencia, melynek forrása a nyersanyagárak emelkedése — melyet követ a feldolgozott termékeké —, mint a feldolgozó ipar által stimulált infláció. A fejlett tőkésországok érdeke persze ezzel ellentétes. A nyersanyagárak emelkedésén alapuló infláción ugyan nyernek a nagy kitermelő ipari monopóliumok, de ez a fajta infláció annyira fokozza a fejlett országokban indukálódó inflatorikus jelenségeket, hogy meghiúsít minden kevésbé drasztikus, finoman szabályozott inflációellenes intézkedést. Azonkívül a nemzetközi kitermelő ipari monopóliumok többletjövedelmei, valamint a fejlődő országokban megnövekedett devizajövedelmek jelentős része „forró pénzzé” válik, s nehezíti a nemzetközi monetáris rendszer bajai orvoslásának lehetőségét. A belátható jövőben a fejlődő világ gondjainak orvoslása terén is alighanem csak félmegoldásokra számíthatunk. A nemzetközi szervezeteknek a fejlődő országok élelmezésére, egészségügyi és oktatási-képzési rendszerének megalapozására fordítható összegei várhatóan nőni fognak, a világpiaci cserearányok, ami a fejlődő országok összességét illeti, javulhatnak, ám igen erős differenciálódással és a fejlett tőkés világ szüntelen ellenállása közepette. De nem valószínű, hogy egy emberöltőn belül létrejön egy, az egész világ élelmiszer-termelésével tervszerűen gazdálkodó nemzetközi program. A fejlődő világ legfontosabb gondjának megoldásában nem várhatunk gyökeres fordulatot, bár a fejlett tőkés világ kénytelen lesz többet tenni a megoldás érdekében, mint eddig. Mi volna a „gyökeres fordulat”? Ha olyan fejlődés kezdődne a fejlődő országok többségében, amely lehetővé tenné számukra, hogy egy emberöltő alatt elérjék az iparosodott világ perifériájának az 1970-es évek elején elért fejlettségi szintjét. Ez 30 év alatt az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem megnégyszerezését, vagyis körülbelül ugyanolyan ütemű növekedést kívánna, mint amilyet a KGST-országok 1950—-1974 között elértek. Ezen belül a legkevésbé fejlett országoknak egy emberöltőn át olyan tempóban kellene fejlődniük, mint Japán a legutóbbi évtizedben, a legfejlettebb termelőerőkkel rendelkezőknek pedig el kellene érniük Nyugat-Európa fejlődési ütemét. Ez szinte lehetetlen. A legderűlátóbb prognózisok is csak fele ekkora fejlődési ütemmel számolnak, éspedig fordított sorrendben: a legelmaradottabb országok fejlődése lassúbb lesz, mint a kevésbé elmaradottaké. Mindamellett a fejlett tőkés világ egyre érdekeltebbé válik a fejlődő országok iparosításában. A tőkét vonzza az olcsó és bő munkaerő, a nyersanyagok és energia- források, a fejlődő országok kormányainak a tőkebehozatalt elősegítő jövedelem-, 54
