Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 3. szám - Köves Vince: Az atomsorompó-szerződés első felülvizsgálati konferenciája
biztonsággal, amelyek tagjai a Varsói Szerződésnek vagy a NATO-nak, mivel őket védi a két katonai szövetségi rendszer „atomernyője”, másrészt, nukleáris fegyverrel történő támadás vagy nukleáris fenyegetés esetén a Biztonsági Tanács bármely állandó tagjának vétója miatt nem lehet megfelelő segítséget nyújtani a nukleáris agresszióval sújtott vagy nukleáris fenyegetésnek kitett országnak. A fenti értékelésből látható, hogy ezek az államok a nukleáris biztonsági garancia megerősítésére törekedtek. Ez fejeződött ki abban a harmadik kiegészítő jegyzőkönyvtervezetben, amelyet a román küldöttség terjesztett elő és amelyhez több el nem kötelezett állam delegációja is csatlakozott. A tervezet szerint a szerződés letéteményesei kötelezettséget vállalnak arra, hogy nem alkalmaznak atomfegyvert a szerződés azon nukleáris fegyverrel nem rendelkező részesei ellen, amelyeknek nincs a területén nukleáris fegyver, és nem alkalmaznak elsőként atomfegyvert a többi állammal szemben. E tervezetet szerzőik — az előző kettőhöz hasonlóan — egyenértékű dokumentumként a szerződéshez kívánták csatolni, tehát ennek esetleges elfogadása is az atomsorompó-szerződés módosítását jelentette volna. A nukleáris biztonsági garancia állítólagos elégtelenségével kapcsolatos érvek és a jegyzőkönyvtervezet értékelésében figyelembe kell vennünk a következőket: míg a Biztonsági Tanács szóban forgó határozata és a három letéteményes állam ehhez kapcsolódó nyilatkozata azzal foglalkozik, hogy mit tegyenek a letéteményesek nukleáris fegyver alkalmazásával elkövetett agresszió, illetve nukleáris fenyegetés esetén, addig ez a kiegészítő jegyzőkönyvtervezet azt írná elő, hogy mit ne tegyenek. Ebben az összefüggésben az első esetben pozitív, a második esetben negatív biztonsági garanciáról lehet beszélni. A Biztonsági Tanács 255. sz. határozatának és a letéteményesek ehhez kapcsolódó nyilatkozatának elégtelenségét hangoztató nézetek egyáltalán nem megalapozottak. Semmi nem bizonyítja ugyanis, hogy ezek a garanciák nem hatékonyak. A szerződés öt éve alatt nem került sor nukleáris agresszióra vagy nukleáris fegyverrel történő fenyegetésre, tehát nem kerülhetett sor a Biztonsági Tanács szóban forgó határozatának és a letéteményesek nyilatkozatának próbájára sem. Másrészt, és ebben az összefüggésben ez egyáltalán nem mellékes, a határozat és a nyilatkozat, éppen az ENSZ Alapokmányára való hivatkozással az Alapokmány 51. cikke alapján, elismeri az egyéni és kollektív önvédelem jogának gyakorlását. A szerződő felek mind a Varsói Szerződés, mind a NATO keretében arra vállaltak kötelezettséget, hogy a szövetségi rendszer bármely tagját ért támadás esetén annak segítségére sietnek. Ez az adott viszonyok között magában foglalhatja nukleáris fegyverek alkalmazását is. Következésképpen a kiegészítő jegyzőkönyvtervezet elfogadása aláásná mindazokat a két- és többoldalú biztonsági megállapodásokat, amelyeket a két nukleáris nagyhatalom kötött a szövetségeseivel. Ezért nyilvánvaló, hogy a jegyzőkönyvtervezet a konferencián részt vevő államok széles köre számára elfogadhatatlan volt. Még egy megjegyzést. A haditechnika adott foka és az ehhez kapcsolódó katonai doktrínák mellett szinte semmi valószínűsége sincs annak, hogy a nukleáris hatalmak nukleáris fegyverrel nem rendelkező államra atomcsapást mérjenek. Következésképpen 28
