Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 1. szám - Kozma Ferenc: Válságjelenségek a tőkés világban és a szocialista stratégia néhány kérdése
A tőkés világga2daság fejlődésének jövőbeli esélyeivel kapcsolatban a következőket vizsgáljuk meg: — milyen irányban válnak szükségessé és lehetségessé jelentős változtatások a tőkés világgazdasági rendszerben, s mit tud megőrizni a Ricardo—Say-i és keynesi modellből? — milyen jellegű és mértékű megrázkódtatások veszélyét hordják magukban ezek a változtatások? — mennyire stabilizálhatja a tőkés rendszert általában s a világgazdasági rendszert különösen a változás? 1. A változások iránya és megvalósulásuk lehetőségei Abból indulok ki, hogy a magántulajdonosi rendszer ideiglenes és viszonylagos hozzáigazítása — az államkapitalizmus és a regionális integráció eszközeivel — a termelőerők társadalmi elsajátítást követelő működési és fejlődési igényeihez gyorsan elavult. Az államkapitalizmus lehetőségeit a múlt században kialakult nemzeti-állami keretek szabták szűkre, a regionális integrációét pedig az integráció lassúsága és következetlensége: a gazdasági viszonyok még a regionális keretek megszilárdulása előtt univerzálisabb jelleget öltöttek. Az Egyesült Államok és bizonyos tekintetben Japán is azért van óriási előnyben Nyugat-Európával szemben, mert a régión belüli gazdasági újrarendeződéssel való bajlódás nélkül léphet ki a globális porondra, mely egyre inkább megszabja az újratermelési, sőt az egész anyagcsere-folyamat alapvető feltételeit. Az erőközpontok közül annak lesz nagyobb esélye a stabilizálódásra és megerősödésre, amelyik alkalmasabb a globális műveletekre mind az energetika és nyersanyag-gazdálkodás, mind a feldolgozó ipar és a környezetvédelem területén. A „negyedik erőközpont”-ként említett multinacionális vállalati szektor előnye, hogy máris globális összefüggésekben gondolkodik és cselekszik, vagyis gazdálkodik, szemben a sokágazatú és területi jellegű erőközpontokkal, amelyek komplex gazdálkodásra többnyire csak a saját földrajzi kereteik között képesek. A vállalatbirodalmak hátránya, hogy képtelenek az anyagcsere-folyamat komplex megközelítésére. A multinacionális cég érdekei és törekvései tehát, ha más dimenzióban is, mint a „földrajzi” erőközpontokéi, szintén parciálisak. Feltételezzük, hogy a válság kibontakozó „akut” szakasza nem fenyegeti létükben a ma meglevő tőkés világgazdasági erőközpontokat, melyek tovább léteznek majd a köztük kialakult új erőviszonyok által diktált kompromisszumos keretek között. Nem valószínű, hogy bármelyik erőközpont teljes és hosszan tartó hegemóniát tudna biztosítani magának; a „világmonopólium” alighanem megmarad az utópiák birodalmában. A soknemzetiségű vállalatbirodalmak megerősödése az alapvető termelő ágazatokban önmagában csak az állammonopolista kapitalizmus előtti anarchia újraszületése irányában hat, ezt a tendenciát azonban állandóan fékezni fogja a nemzeti és regionális erőközpontok védekezése. Vajmi kevés tehát a lehetősége annak, hogy belátható időn belül haté31
