Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - V. V. Kortunov: Ideológia és politika. Az eszmék harca és az antikommunizmus ideológiai koncepcióinak fejlődése 1950-1970 között
változata. Önmaguknak mondanak ellent, amikor ugyanennek az elméletnek az alapján azt bizonygatják, hogy a szocializmus kevésbé képes a tudomány és a technika eredményeinek alkalmazására, mint a kapitalizmus, és ha a szocialista országok a technikai fejlődés olyan szintjére akarnak eljutni, mint a Nyugat, akkor a gazdasági és a társadalmi élet minél szélesebb területein a tőkésországokat kell „utánozniuk”. Szorosan kapcsolódik a fenti elméletekhez az ideológia elhalásának burzsoá koncepciója. A dezide- ologizálás hívei nem tagadják, mint a korábbi burzsoá ideológusok, az ideológiai eszközök szükségességét a társadalom építésében, de hozzáteszik, hogy ezek használata csak a fejletlen gazdasággal rendelkező országokban indokolt, ahol „törvényes” úton nem lehet megoldani a felmerülő problémákat. Mivel a „fejlett” országokban a problémák —- úgymond — szakmai és nem politikai jellegű döntéseket követelnek, s az állam képes meghozni a legracionálisabb döntéseket az egész társadalom érdekében, az ideológia fölöslegessé válik. Ez az elmélet tagadja az ideológiákat mint meghatározott társadalmi osztályok érdekeit kifejező eszmék rendszerét, s különösen a marxizmus—leninizmust igyekszik lejáratni mint „elavult dogmák” gyűjteményét, egyúttal hamis megvilágításba helyezve a munkásosztály társadalmi szerepét és küldetését. Ugyanezt a célt szolgálják a munkásosztály „eltűnésével” kapcsolatos burzsoá fejtegetések. Az ötödik fejezetben, a „hídépítés” hatvanas években meghirdetett politikai doktrínájának elméleti alapjait vizsgálva, a szerző rámutat, hogy a szocialista országokkal szemben alkalmazott háborús fenyegetés taktikájának csődje előtérbe helyezte a szocialista országok belülről történő felbomlasztását,ideológiai erózióját. Az antikommunizmus most már elsősorban a szocialista országok belső nehézségeire épít, belső ellenzék megteremtésével, kiszélesítésével próbálkozik, a rendszer belülről való kritikájára alapozza számításait. Az „alternatív szocializmus” elméletével az antikommunista ideológia kimeríti a logikailag rendelkezésére álló lehetőségeket. A burzsoá ideológusok eleinte azt állították, hogy a kapitalizmus a társadalmi berendezkedés egyetlen tökéletes és perspektivikusan lehetséges útja. Később a kapitalizmus „tökéletesedését” propagálták, és elismerték a szocializmus részleges sikereit. Végül egyenesen azt bizonygatják, hogy a kapitalizmus a szocializmus irányában fejlődik, s a szocializmussal lényegében meg lehetne békélni, ha kiegészülne valamivel több „demokratizmussal” és „humanizmussal”. A „demokratikus szocializmus”, az „emberarcú szocializmus” és hasonló elképzelések mind ezen az alapon próbálják „tökéletesíteni” a megvalósult szocializmust. E teóriákkal kapcsolatban a könyv részletesen szól az 1968-as csehszlovákiai csendes ellenforradalom tapasztalatairól. Az utolsó fejezet a hetvenes évek néhány antikommunista koncepcióját mutatja be, és különös részletességgel szól azokról a törekvésekről, amelyek a burzsoá nacionalizmust kívánják felhasználni szocializmusellenes célokra. Az antikommunizmus ideológiája — vonja le a végkövetkeztetést a szerző -— képtelen arra, hogy korunk fontos kérdéseire pozitív választ adjon. Richard Nixon, az Egyesült Államok volt elnöke nyíltan beismerte ezt, amikor kijelentette: „Látjuk, hogy gazdagok vagyunk javakban, de szegények szellemiekben. A szellemi válságra szellemi választ kell találnunk.” Értékes következtetés az is, hogy az antikommunizmus, mint az imperializmus legreakciósabb szárnyának bel- és külpolitikai doktrínája, nemcsak a szocializmus, a Szovjetunió, a kommunista világmozgalom ellen irányul, hanem közvetlenül fenyegeti a nyugati országok demokratikus intézményeit is, és ez a liberális burzsoázia egyes rétegeit is egyre jobban aggasztja. A különféle antikommunista elméleti koncepciók a szocializmus, a haladás erőinek sikerei által kiváltott, védekező jellegű, burzsoá ideológiai válaszok. Ez a tény az ellenük folytatott harcot nem teszi se fölöslegessé, se könnyebbé, de történelmileg a marxista—leninista eszmék mély igazságát, a szocialista társadalom magassabbrendűségét bizonyítja. Gellért Mária 120
