Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)

1975 / 2. szám - Pirityi Sándor: A béke- és konfliktuskutatásról

eszmecsere-alkalmakat a Nyugat teremt, miközben a „másik fél” beéri „békepropagan- dával”, legjobb esetben a polgári béke- és konfliktuskutatás kritikai taglalásával.

Tény, hogy a tőkésországok részben állami költségvetésből, részben alapítványok útján tekintélyes összegeket költenek béke- és konfliktuskutatásra. Ez azonban korántsem jelenti, hogy a Nyugat valamiféle hegemóniára tarthat igényt ezen a területen, vagy hogy e küzdőtéren a szocialista országokra nézve kedvezőtlen „erőviszonyok” alakultak ki.

Mindenekelőtt: az, ami a polgári békekutatás cégére alatt folyik, korántsem mind békekutatás. Másfelől, a szocialista országokban megjelenő külpolitikai, társadalom- tudományi cikkek, tanulmányok közül igen sok foglalkozik ténylegesen és tudományosan a béke és a konfliktusok legalapvetőbb és legidőszerűbb problémáival, még akkor is, ha ezek nem speciális béke- vagy konfliktuskutató intézetek kiadványaiban láttak napvilágot.

Ha ma imperialista államok kormányai, monopolista alapítványok jelentős anyagi támogatásban részesítik a békekutatást, ez egyfajta elismerése a szocialista külpolitika sikereinek, annak a ténynek, hogy ma már nyílt háborús propagandával nem lehet kiállni egyetlen ország közvéleménye elé sem, hogy a béke gondolata népszerű és rokonszenves a tömegek szemében. Ez nem változtat persze azon, hogy az említett körök ily módon is manipulálni akarják a közvéleményt és megpróbálják mellékvágányra terelni, előre megállapított következtetésekre vezetni a béke- és konfliktuskutatást.

Az új tudományok születése nem könnyű folyamat. A sajátos arculat kialakítása, az elhatárolódás, a cél, a feladatok szabatos meghatározása, a gyakorlattal való viszony tisztázódása, az „interdiszciplináris’’ és „szuperdiszciplináris’’ viták eldöntése éveket, sőt évtizedeket vehet igénybe, miközben az illető tudomány vagy tudományág virul, kutatásaiból profitálnak, könyvtárnyi irodalma, nemzetközileg elismert tudósgárdája van. Ha ráadásul még új vagy fiatal tudományok szintéziséből, azok határterületén jön létre — méghozzá nagy ideológiai töltésű — új tudomány, mi sem természetesebb, mint hogy a róla folytatott viták anyaga túlsúlyba kerül az illető tudomány saját kutatási eredményeihez képest.

Napjainkra pontosan ilyen helyzet alakult ki a béke- és konfliktuskutatással, miközben még maga a politikatudomány vagy politológia körül is viták folynak.

Akár abból indulunk ki, hogy a marxizmus—leninizmus adta a világnak az első igazán tudományos béke- és konfliktuskutatást, akár arra figyelünk fel, hogy egész sor szocialista ország eredeti, modern vizsgálatokkal, friss eredményekkel járult hozzá az utóbbi években e téma tudományos kimunkálásához, egy dolog vitathatatlan: a tudományszervezőknek és a nemzetközi viszonyok iránt érdeklődőknek, a politika tervezőinek és kivitelezőinek érdemes és szükséges elvi alapon, de előítéletek nélkül foglalkozni ezzel a hihetetlenül gazdag, izgalmas és aktuális kutatási területtel.

*

Minthogy a béke- és konfliktuskutatás témaköréből közreadott irodalomjegyzék már 1968-ban mintegy tízezer publikációról számolhatott be, ma illuzórikus volna teljes

31