Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Roger Mayer: Fegyverkezés és leszerelés
adott az Észak-Korea elleni agresszív háborúhoz. Az akkori török és görög rendszer semmiképpen sem volt eszményi partner az Egyesült Államok számára, de mint Walter Lippmann írta: „Görögországot és Törökországot nem azért választottuk, mintha a demokrácia mintaképének tekintenénk őket, de itt nyílik a kapu a Fekete-tenger és a SZU központi területei felé. (New York Herald Tribune 1947. április 1.) Vagy idézhetjük a hamburgi Zeit-et is: „Törökország és Görögország NATO-tagságával létrejött a tervezett nagy atlanti harapófogó a keleti blokk körül.” Törökország részvétele a nyugati stratégák szemében óriási jelentőségű. A NATO- tagállamok közül Törökországon kívül csak Norvégiának van — rövid — közös határa a Szovjetunióval. Törökországnak 591 km-es határszakasza van a Szovjetunióval és 200 km-es szakaszon érintkezik Bulgáriával. A hatvanas évek derekán hivatalos amerikai források szerint 101 amerikai támaszpont és intézmény működött az országban. Nem ártott volna, ha e téma kapcsán foglalkozik a szerző azokkal a hadikiadásokkal is, amelyek óriási tehertételt jelentenek az ország számára — jóllehet az idevágó adatok természetüknél fogva nehezen hozzáférhetők. Törökországot — a gazdasági fejlettség színvonalát tekintve — az ún. harmadik kategóriába sorolják, Izlanddal, Görögországgal és Portugáliával együtt. („Iparilag elmaradott és alacsony termelőképességű mezőgazdasággal rendelkező országok.”) Ezzel szemben az ország óriási katonai terheket vállalt. A londoni Stratégiai Tanulmányok Intézetének adatai szerint Ankara 477 ezer fős hadsereggel rendelkezik, szemben a 391 ezres brit, a 413 ezres olasz, s a 465 ezres nyugatnémet hadsereggel. A hivatalosan közölt katonai költségvetések összegei: Görögország 430 millió $, Portugália (1974. április 25. előtt), 425 millió S, Törökország 1 milliárd $. (A második kategóriába tartozó Olaszország költségvetése 3,6 milliárd $.) Az Egyesült Államoktól kapott nagy összegű segélyek természetesen megfelelő ellenszolgáltatásokkal jártak. A segélyek felhasználásával kapcsolatban ugyanis az amerikaiak — nemcsak Törökország vonatkozásában — pontosan meghatározzák az adományozó jogait, amelyek közt előkelő helyen szerepel a betekintés a hitel fel- használásával kapcsolatos összes adatba, helyszíni vizsgálat lehetősége a hitelfelhasználás helyén. Igen tanulságos a könyvnek az „Űj jelenségek a török kapitalizmusban” című része is, mely tárgyalja a nemzetközi monopóliumok (szupra- nacionális, multinacionális vállalatok) szerepét és tevékenységét. A szerző felhívja a figyelmet a tőkések olyan rafinált lépéseire, mint pl. az állami vállalatok deficitessé tétele a magánvállalkozások virágzóvá tételével egyidőben. A cél világos: az állami szektor „életképtelenségének” bizonyítása, a magánvállalkozás előretörésének elősegítése. (Ez sem sajátosan török jelenség.) A tények azt mutatják, Törökországban is fokozódik a multicionális vállalatok hatalma, súlya, befolyása. A nagy kérdés: fel tud-e fejlődni a török ipar azelkövetkezö 12 évben olyan szintre, hogy a Közös Piacba való belépéskor már nem társult tagként ellent tudjon állni a mammut- monopóliumok konkurrenciájának. Erre csak a jövő adja meg a választ. Mihucza Artúr Roger MAYER: Fegyverkezés és leszerelés. (Vers le désarmement). Editions Sociales, Párizs 1973. Kossurh Könyvkiadó, Budapest 1974. 252 1. A vadászfegyverek és a harci fegyverek hosszú évezredeken át többnyire azonosak voltak, és csaknem kizárólag emberi izomerővel működtek. Bárd és buzogány, pallos és kard, lándzsa és dárda, tőr és szablya mind emberi kézbe való fegyver. A fölhalmozott, majd hirtelen felszabadított izomerőn alapul az íj és a számszeríj működése is. A XIII. és a XIV. században megjelent a puskapor és a tűzfegyver, amely azonban hosszú ideig csaknem ugyanolyan veszélyes volt felhasználójára, mint az ellenfélre, hiszen az ágyú sokszor az első lövéskor felrobbant. A tűzfegyver jellegén hat évszázad nem sokat változtatott. A XIX. században azonban a fémfeldolgozás és a kémia rohamos fejlődése olyan fegyverek előállítását tette lehetővé, amelyek megváltoztatták a háború jellegét és új korszakot nyitottak meg a fegyverek történetében. Az első korszak, az izomerővel működő fegyvereké, évezredekig tartott. A második, a manufaktúrák korának lőfegyveréé, öt-hat évszázadig. A fejlett nagyipar által előállított tűzfegyvereké azonban már csak alig több, mint száz esztendőig. 130
