Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)

1975 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Nyilatkozat az éhség és a hiányos táplálkozás felszámolásáról (Élelmezési Világ konferencia, Róma, 1974. november 5-16.)

vi) minden ország, nagy vagy kicsi, gazdag vagy szegény egyenlő. Minden ország teljes jogú résztvevőként vehet részt az élelmezési gondokkal kapcsolatos döntésekben;

vii) a világ népeinek jóléte nagymértékben függ a kielégítő élelmiszer-termeléstől és -elosztástól, valamint az egész világra kiterjedő élelmezésbiztonsági rendszer megteremtésétől, mely biztosítaná, hogy minden időben kielégítő mennyiségben és méltányos árakon álljon rendelkezésre élelmiszer, függetlenül az időjárás időszakos ingadozásaitól, veszélyeitől és mindenfajta politikai és gazdasági nyomástól, és így megkönnyítené — egyebek között — a fejlesztési folyamatot a fejlődő országok számára;

viii) a béke és igazságosság gazdasági követelménye, hogy segítsük a világ gazdasági problémáinak megoldását, az elmaradottság felszámolását, hogy minden nép számára lehetővé tegyük az élelmezési probléma tartós és végérvényes megoldását, és minden ország számára garantáljuk a jogot, hogy szabadon és hatékonyan valósíthassa meg fejlesztési programját. Ennek érdekében szükséges kiküszöbölni az erőszak alkalmazását és az erőszakkal való fenyegetést, előmozdítani a minél szélesebb körű békés együttműködést az államok között, alkalmazni az egymás belügyeibe való be nem avatkozás, a teljes jogegyenlőség, a nemzeti függetlenség és szuverenitás tiszteletben tartásának elveit, valamint ösztönözni az összes államok közötti békés együttműködést, tekintet nélkül az államok politikai, társadalmi és gazdasági rendszerére. A nemzetközi kapcsolatok további javulása jobb feltételeket teremt a nemzetközi együttműködéshez minden területen, aminek lehetővé kell tennie, hogy jelentős pénzügyi és anyagi forrásokat fordítsunk többek között a mezőgazdasági termelés fejlesztésére és a világ élelmezési biztonságának számottevő javítására;

ix) az élelmezési válság tartós megoldása érdekében mindent meg kell tennünk, hogy megszüntessük a fejlett és fejlődő országokat napjainkban egymástól elválasztó, növekvő távolságot s hogy létrehozzunk egy új nemzetközi gazdasági rendet. Minden ország számára lehetővé kell tenni, hogy aktív és hatékony résztvevője legyen az új nemzetközi gazdasági kapcsolatoknak, megfelelő nemzetközi szisztémák kiépítésével, melyek kellő hatékonysággal ösztönzik a nemzetközi gazdasági együttműködés igazságos és méltányos viszonyainak megteremtését;

x) a fejlődő országok megerősítik azt a meggyőződésüket, hogy elsősorban ők maguk felelősek saját gyors fejlődésük biztosításáért. Ezért kinyilvánítják készségüket, hogy tovább fokozzák egyéni és kollektív erőfeszítéseiket egymás közötti együttműködésük kiszélesítése érdekében, ami a mezőgazdasági fejlesztést és az élelmiszer-termelést illeti, beleértve az éhség és a hiányos táplálkozás felszámolását;

xi) minthogy különböző okokból számos fejlődő ország még nem mindig tudja fedezni saját élelmiszer-szükségletét, sürgős és hatékony nemzetközi akció; kell indítani megsegítésükre, mely mentes mindenfajta politikai nyomástól és összhangban áll a Nyilatkozat eg/ új nemzetközi gazdasági rend megterem- tétéről című dokumentum és az ENSZ Közgyűlés VT. rendkívüli ülésszakán elfogadott Akcióprogram célkitűzéseivel.2

A Konferencia következésképp ünnepélyesen kijelenti:

1. Minden férfinak, nőnek és gyermeknek elidegeníthetetlen joga, hogy ne szenvedjen éhségtől és hiányos táplálkozástól, s így teljes mértékben kifejleszthesse és megőrizhesse fizikai és szellemi képességeit. A társadalom ma már elegendő anyagi forrásokkal, szervezési képességekkel, technológiával és következésképp hozzáértéssel rendelkezik ahhoz, hogy megvalósítsa ezt a célt. Az éhség felszámolása ennek megfelelően a nemzetközi közösség valamennyi országának közös célja, különösen a fejlett országoknak és más országoknak, amelyeknek módjukban áll segíteni.

2 Az ENSZ Közgyűlésének 3201—3202/S—VI. sz. határozata (1974. május 1.). Lásd Külpolitika, 1974. 3. sz.

122