Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)

1974 / 1. szám - Salgó László: Neokolonialista és globális érdekek az Egyesült Államok indokínai politikájában

béke” idején már olyan feladatkörrel és oly nagy számban állomásoztak Dél-Vietnamban, hogy egy Saigonban tartózkodó amerikai funkcionárius megjegyezte: „Ügy érezheti magát az ember, mintha visszatértünk volna az 1961-es vagy az 1965-ös helyzethez.” (New York Times, 1972. november 27.) A hátrahagyott amerikaiak másik nagy csoportját a négy kulcsfontosságú nagyvárosban elhelyezett kontingensek képezik. Ezek valójában az egykori körzeti katonai (és CIA) főparancsnokságok. Épületeiken a régi táblákat „az Egyesült Államok Főkonzulátusa” felirattal helyettesítették. (Washington Post, 1973. január 8.)

Jelenleg tehát nincs többé reguláris amerikai hadsereg Vietnamban. A valóságban azonban, az amerikai „antikolonializmussal” kapcsolatos illúziókkal ellentétben, a lényeget illetően továbbra is érvényes, amit Lenin mondott: „Lemondani a gyarmatokról, az érdekszférákról, tőkekivitelről? Aki erre gondol, az lesüllyedt annak a papocskának a színvonalára, aki vasárnaponként a keresztényi magasztosságról prédikál a gazdagoknak, és azt tanácsolja nekik, hogy adjanak a szegényeknek..., ha nem is néhány milliárdot, hát legalább pár száz rubelt évenként.”23 A távol-keleti stratégiai hídfőállás jelentősége — és Indokína gazdasági, nyersanyag- és energiaforrásai, mindenekelőtt a jelentős olajtartalékok24 — a neokolonializmus tartósítását követeli.

Az effajta új gyarmatosítás nem kérdőjelezhető meg azzal, hogy vajon milyen arányban áll a rész az egésszel, az Indokínából kiszivattyúzott profit a vietnamizált háború és tűzszünet költségével, a Thieu rendszerének stabilizálására fordított nyilván sokkalta nagyobb költséggel. Az amerikai imperializmus indokínai kalkulációja továbbra is része marad a világméretű politikai számításnak. A hadianyaggyártó monopóliumok hatalmas profitra tettek szert az elavult fegyverek piacán, emellett a globális neokolonializmus számára Indokína hatalmas gyakorlóterep volt a latin- amerikai gerillák, a haladó ázsiai, afrikai kormányzatok elleni hadviseléshez, az új fegyverek, a korszerűsített elhárítási és vallatási módszerek kipróbálásához, az „antigerilla” káderek kiképzéséhez is. Helyileg pedig a kétségkívül nagy költséggel támogatott Thieu-rezsim szükséges ahhoz, hogy a DIFK-bázis ne erősödjék, ne mehessen végig kitűzött útján — egészen a szocialista VDK-val való távoli egyesülésig. Másrészt — függetlenül a profittól, illetve a költségtől — Dél-Vietnam neokolonialista ellenőrzése biztosíték legyen a további forradalmi folyamatok elfojtásához, a rivális imperialista hatalmak behatolásának korlátozásához.

Ilyen körülmények között Dél-Vietnamban a szinte kizárólagos amerikai függőséget gazdasági, pénzügyi téren nem zavarja túlságosan új kon23 V. I. Lenin: Az európai Egyesült Államok jelszaváról. Lenin Művei. 21. köt. Szikra 1951. 345. old.

24 Saigoni jelentések szerint 1973 nyarán Thieu hatóságai elfogadták 27 külföldi, elsősorban amerikai vállalat, valamint angol, holland, japán, francia cég kérelmét Dél-Vietnam szárazföldi és tengeri olajtartalékának feltárására és kitermelésére. A 40 kutatási területrészből Saigon formálisan hatot tartott fenn Dél-Vietnamnak. (Lásd Le Monde, 1973. július 1—2.; Pacific Basin Report, 1973. július és Le Monde Diplomatique, 1974. január.)

92