Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 1. szám - Simai Mihály: Az USA nemzetközi gazdaságpolitikájának kérdőjelei a hetvenes évek elején
ún. érett hitelező országgá vált volna, ahogy egyes közgazdászok állítják. Az export természetesen ebben az esetben sem volna elhanyagolható tényező, hiszen a külföldi eredetű profitokat csak új tőkekiáramlás segítségével lehetne állandóan és tartósan növelni. A fizetési mérleg hiányának nagyságát a beáramló profit azért sem tudja teljes egészében „szabályozni”, mert az Egyesült Államokban levő külföldi tőkebefektetések is növekednek, s profit nemcsak beáramlik, el is távozik az országból.9 Az Egyesült Államok vállalatainak külföldi befektetései valóban számottevően megnövekedtek. Közismert, hogy a második világháború után az Egyesült Államok volt szinte az egyetlen rendelkezésre álló magántőkeforrás a világ többi része számára. Az Egyesült Államok kormánya ösztönözte a magántőke kiáramlását minden formában, közvetlen beruházásokban, külföldi kölcsönök formájában és külföldi értékpapírok vásárlásában. Az Egyesült Államok külföldi tőkebefektetései fokozatosan emelkedtek, majd hirtelen megugrottak az ötvenes évek végétől, amint az Egyesült Államok társaságai termelőhelyeket kerestek egyrészt a gyorsan bővülő európai piacokon és különösen a közös piaci vámhatárok mögött. Ezzel egyidejűleg a tőkekiáramlás más formáira is sor került. Az amerikai bankok, reagálva az amerikai társaságok külföldi műveleteire és az új lehetőségekre, hogy kölcsönözzenek külföldieknek és elfogadjanak tőlük betéteket, fokozták nemzetközi pénzügyi műveleteiket, s a New York-i tőkepiac fokozott mértékben vált a külföldi tőkekibocsátások színhelyévé. Ilyen körülmények között az Egyesült Államok fizetési mérlege deficites maradt a hatvanas években annak ellenére, hogy a folyó tételekből többlettel rendelkezett. Az Egyesült Államok aranytartalékai csökkentek, és a külföldiek dollárkészletei gyorsan emelkedtek. 1963 elején a fizetési mérleg helyzetének megjavítására az Egyesült Államok kormánya egy sor intézkedést vezetett be a tőkekiáramlás korlátozására. A kamatkiegyenlítő adót, amelyet külföldi értékpapírok vásárlásainál alkalmaztak, az önkéntes külföldi hitelkorlátozási programot, amelyet külföldieknek nyújtott bankkölcsönökre alkalmaztak és a kereskedelmi minisztérium programját, amely a közvetlen befektetéseket volt hivatva korlátozni (1968-tól már nem volt kötelező). A korlátozások nem akadályozták meg az amerikai társaságokat és bankokat abban, hogy kiterjesszék külföldi tevékenységüket. A társaságok gyorsan éltek a lehetőséggel, és kiadásaikat növekvő mértékben külföldi forrásokból finanszírozták. A bankok aktívan felhasználták az eurodollár- piacot, nemcsak külföldi hitelszükségletük kielégítése végett, hanem azért is, hogy kiegészítsék hazai forrásaikat. A tőkekiviteli korlátozások az Egyesült Államokban meggyorsították a külföldi tőkepiacok fejlődését. Űj nemzetközi tőkepiacok alakultak ki. 9 A külföldi magántőke-befektetések állománya az Egyesült Államokban 1950. és 1970. között 8,0 milliárd dollárról 44,8 milliárd dollárra nőtt. Ebből közvetlen tőkebefektetés 13,2 milliárd dollár, melynek 46%-a a feldolgozó iparban, 20,4%-a az olajtermelésben és -feldolgozásban, 17%-a a bankokban és biztosítótársaságokban és 16,6%-a a kereskedelemben összpontosult. A legnagyobb tőkeexportőr az USA-ba Anglia 4,11 milliárd dolláros befektetéssel, őt követi Kanada 3,11, Hollandia 2,12, Svájc 1,55, NSZK 0,68, Franciaország 0,29 és Japán 0,32 milliárd dollárral. (Neue Zürcher Zeitung, 1972. október 22.) 72
