Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Fejlődő országok lexikona (Mihucza Artúr)
tényező legyen, amely hatékonyan zavarhatja a Szovjetunió törekvéseit. A multipolaritás elméletének számos híve a fejlődő világot érdekes módon nem sorolja az új pólusok közé. Úgy vélik, hogy sem Delhi, sem Dzsakarta, sem Kairó, sem más főváros nem válhat jelentősebb hatalmi központtá, nem kis mértékben azért, mert ellentétbe került a fejlődő világ más részével, illetve teljes mértékben lekötik saját problémái. Rostow — ha sok fenntartással is — azok közé tartozik, akik a fejlődő világ egészét újabb hatalmi központnak tekintik, amely időnként részévé válhat a Kelet és a Nyugat küzdelmének, de alapjában véve a maga útját járja. Ami a jelen és a jövő világát illeti, a szerző igyekszik messzemenően számításba venni a tényleges erőviszonyokat — és ebben nem áll messze a jelenlegi amerikai kormányzat koncepcióitól —, ugyanakkor azonban hajlamos rá, hogy az amerikai történelemben szinte mindig nagy szerepet, a hidegháború éveiben pedig vezető szerepet játszó moralizáló politikai iskola gondolataiból is merítsen. Ez az iskola azokat a demokratikus eszményeket veszi mércéül, amelyeket az Egyesült Államok két évszázados fennállása alatt eleinte többé-kevésbé következetesen, később azonban egyre inkább tartalmuktól megfosztva alkalmazott belpolitikájában, és amelyek kisugároztak a külpolitika, a nemzetközi kapcsolatok területére. A polgári forradalmak formális szabadság- és ugyancsak formális egyenlőségeszményéről van szó. Rostow szerint az Egyesült Államok számára a legfontosabb cél, hogy fennmaradjon az a világ, amelyben az amerikai társadalom tovább fejlődhet azoknak a humanista elveknek megfelelően, amelyeket — szerinte — megalapítása óta követ. Ebből a célkitűzésből következik az a gyakorlati követelmény, hogy a legmesszebbmenőkig figyelembe kell venni Amerika földrajzi helyzetét, vagyis azt a tényt, hogy Amerika sorsa lényegében Eurázsiához kötődik; az Egyesült Államok biztonsága, gazdasági jóléte és politikai élete kezdettől fogva függött Eurázsiától. Amerika önmagában, elszigetelten sohasem érezhette magát biztonságban, csak ha számításba vette Európát: az amerikai forradalom például elbukott volna, ha az amerikaiak nem használják ki az Anglia és Franciaország közötti ellentéteket. Később is csak az európai hatalmi viszonyok okos fel- használása tette lehetővé az Egyesült Államok számára a viszonylag nyugodt és kiegyensúlyozott fejlődést. Mindebből következik, hogy az Egyesült Államok mindig veszélyeztetve érezhette magát, amikor az európai és az ázsiai egyensúly felborulóban volt vagy fel is borult: például 1917-ben, 1941-ben, 1947- ben, majd azután többször is: 1950-ben, 1960 — 1961-ben és 1965-ben. Ezekkel a körülményekkel indokolja Rostow az amerikai katonai, politikai és gazdasági fellépést Európában és Ázsiában. A könyv mindezeket a gondolatokat az elmúlt tizenöt esztendő eseményeinek kronologikus feldolgozása során fejti ki, úgy, hogy közben utal az összefüggésekre. Az első fejezet az első szputnyik fellövésétől a Kennedy elnökké választásáig terjedő időszakot tárgyalja, a második Kennedy, a harmadik Johnson elnökségének idejét, a viszonylag rövid befejező rész a Nixon-kormányzat tevékenységét. Az utóbbival kapcsolatban a szerző azt állapítja meg, hogy Nixon és kormányzata számol a hatalom szétszóródásával a világban, sót tudatosan elősegíti azt. Rostow elkerülhetetlennek tartja ezt a fejlődést a kapitalista világban, ugyanakkor úgy véli, hogy a szocialista világban hasonló jellegű folyamat megy végbe, melyet a Nyugatnak, elsősorban az Egyesült Államoknak messzemenően figyelemmel kell kísérnie, és ki kell használnia. Zádor Tibor FEJLŐDŐ ORSZÁGOK LEXIKONA Akadémiai Kiadó, Budapest 1973. 1327 p. Lexikonok, enciklopédiák, almanachok méltatásaiban meglehetősen ritka az „időszerű” vagy „aktuális” jelző. A Fejlődő országok lexikona esetében azonban ezzel kell kezdenünk: aktuális, igen jó és hasznos munka, amely soha jobbkor nem jelenhetett volna meg, mint napjainkban. A fejlődő országok, főképp a gyarmati sorból az utóbbi évtizedekben felszabadult országok politikai rendszerei, politikai magatartásuk korunk új jelenségei. Ezeknek az országoknak súlyos gazdasági, demográfiai, politikai, népjóléti stb. problémái nem kezelhetők többé csupán egzotikumként: bekerültek a világpolitika vérkeringésébe. A fejlett tókésországok, a „fogyasztói társadalmak” nap mint nap kénytelenek szembenézni a történelmi valósággal, s a jövőben még inkább kénytelenek lesznek: át kell értékelniük a világ e térségéről kialakított fogalmaikat, felül kell vizsgálniuk, milyen módszerekkel (ágyúnaszádok, tengerészgyalogosok, „mézesmadzag”, „furkósbot”) reagálnak az itt adódó vitás kérdésekre. Szinte vég nélkül sorolhatnánk a fejlődő országokkal összefüggő olyan problémákat, amelyek alapjaiban rázzák meg a tőkés államokat s azok szövetségi rendszerét: energiaválság, nyersanyagproblémák, a portugál válság, az éleződő atlanti vita stb. És nyugodtan állíthatjuk: a fejlődő országok még csak a kezdetén vannak a nemzetközi küzdőtéren kifejtett erőfeszítéseik összehangolásának. 144
