Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - A. Gromiko - A. Kokosin: A tudományos-technikai forradalom és a nemzetközi kapcsolatok mai rendszere
Ezeket mindenekelőtt a tudományos-technikai haladás szempontjából kulcsfontosságú iparágakban alkalmazzák: az elektronikában, a vegyiparban és a gépgyártásban. Nem csupán az egyes monopóliumoknak, hanem az állami stratégiának is az a fő célja, hogy ezekben az irányokban megtartsák és megszilárdítsák az Egyesült Államok pozícióit. És itt a gazdasági és tudományos-technikai fölény alapján az amerikai vezetők reménykedhetnek abban, hogy a hetvenes években legalább megtartják meglevő pozícióikat. Az amerikai külpolitikai stratégiának az az irányzata, hogy a tudományos-technikai forradalom vívmányainak felhasználásával más országokat „hozzákapcsoljon” a saját tudományos-technikai potenciáljához, formáját tekintve viszonylag új jelenség, de a lényegét nézve régi, mert az a célja, hogy az imperialista partnereket jellemző uralmi és alárendeltségi viszonyt alakítson ki. Az amerikai üzleti és kormánykörök ebben a politikában azt a tényt ismerik fel és használják ki, hogy más tőkésországok még hosszú ideig nem lesznek abban a helyzetben, hogy saját erejükből az Egyesült Államokéhoz hasonló tudományos-technikai potenciált hozhassanak létre. Márpedig az e területen való elmaradás olyan körülmények között, amikor mind fokozottabb mértékben kapcsolódnak be a kapitalista világ- gazdaságba (több mutató szerint nagyobb mértékben, mint az Egyesült Államok), azzal fenyegeti őket, hogy elvesztik versenyképességüket, s végső fokon még nagyobb gazdasági és még inkább politikai függőségbe kerülnek az Egyesült Államokkal szemben. Ez bizonyos objektív alapot teremt arra, hogy más országokat az Egyesült Államokhoz kössenek a „technológiai függőség” megteremtésével, ennek minden hosszú távra szóló politikai következményével együtt. A tudományos-technikai forradalom ilyen irányú felhasználásában jelentkező szőkébb feladatok az amerikai külpolitikában úgy foglalhatók össze, hogy ebből az együttműködésből a maguk számára viszonylag több előnyt akarnak húzni, mint amennyit nyerhetnek belőle a gyengébb és megosztott partnerek. Ezek a remények főként azon alapulnak, hogy az Egyesült Államok, amely nagyobb gazdasági és tudományos-technikai potenciállal rendelkezik, gyorsabban és nagyobb arányokban hasznosíthatja az új közös találmányokat és felfedezéseket. Ráadásul az amerikai társaságoknak és a kormánynak sokkal olcsóbb, ha a kutatásokat és a fejlesztést nem otthon, hanem más országokban rendeli meg. A tudományos-technikai forradalom vívmányainak ez irányú kihasználása mind fontosabb szerepet játszik a fejlődő országokkal kapcsolatos amerikai politikában, mert ez kevésbé költséges, de hatékonyabb eszköznek tartják arra, hogy megtartsák vagy visszaszerezzék az amerikai pozíciókat ezekben az országokban.. Lényegében arról van szó, hogy a legkorszerűbb technológián alapuló nagy létesítményeket építenek, amelyek lehetővé tennék az Egyesült Államoknak, hogy hosszú évekre tartósítsa a fejlődő országok függőségét. Az Egyesült Államok a maga technológiai fölénye alapján azt reméli, hogy a fejlődő országokban sikeresen ellenállhat saját imperialista versenytársainak is. A legutóbbi évek gyakorlata azt mutatja, hogy az Egyesült Államok imperialista körei a szocialista országok befolyásolására is megpróbálják felhasználni a tudományostechnikai eredmények alkalmazását. Kénytelenek kiegészíteni az amerikai külpolitika erősen diszkrediált eszköz- és fegyvertárát, és úgy vélik, hogy ezek az új eszközök kevésbé veszélyesek az Egyesült Államok számára. Az amerikai politikai vezetők abból indulnak ki, hogy a szocialista országok észszerűen igyekeznek megközelíteni a nemzetközi munkamegosztásban való részvételük 108
