Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)

1974 / 2. szám - Mányik Pál: Az el nem kötelezett országok helye és szerepe a nemzetközi kapcsolatok mai rendszerében

Minthogy ezen országok túlnyomó többségében a kizsákmányoláson alapuló termelési viszonyok uralkodnak, külgazdasági kapcsolataik túlnyomórészt a kapitalista világpiacra utalják őket, gazdasági fejlődésük üteme is nagyban függ a tőkésországok által nyújtott hitelektől és kölcsönöktől, a kapitalista világgazdasági rendszer részének kell tekintenünk őket.

Túlnyomó többségük ugyanakkor a legtöbb fontos nemzetközi kérdésben anti- imperialista álláspontra helyezkedik, és radikális gazdasági követeléseket támaszt a volt gyarmattartókkal és általában a jelentős tőkésországokkal szemben. Minthogy nemzetközi fellépésükkel sok tekintetben a szocialista közösséget támogatják, jó részüket politikailag már nem tekinthetjük az imperialista világrendszerhez tartozónak. Alapvető érdekeik, a társadalmi haladás igénye, a két világrendszer harcában elfoglalt sajátos, a lényeges kérdésekben pozitív álláspontjuk szembeállítja őket az imperializmussal.2

Minthogy a két alapvető termelési mód és társadalmi rend, a szocialista és a kapitalista között nincs harmadik út, ugyanakkor antiimperialista országokról van szó, problémát okoz ezen országok hovatartozásának meghatározása. Az általános marxista megítélés szerint ezek az országok csak az egyik alapvető világrendszerhez tartozhatnak. Belső társadalmi viszonyaik változásai és nemzetközi magatartásuk sajátosságai miatt számos marxista közgazdász olyan átmeneti típusnak tekinti őket, amely a két vonzási központ, a szocialista és a tőkés világrendszer között foglal helyet.

A fejlődő országoknak a nemzetközi viszonyokban betöltött szerepe máris igazolja Lenin előrelátását: „. . . a világforradalom eljövendő döntő ütközeteiben a földkerekség népessége többségének eredetileg a nemzeti felszabadulás jegyében folyó mozgalma a kapitalizmus és az imperializmus ellen fog fordulni és talán nagyobb forradalmi szerepet fog játszani, mint hinnénk.”3

Az el nem kötelezett országok gazdasági és társadalmi berendezkedése természetesen rendkívül különböző, ami külpolitikai magatartásukban is tükröződik. Ebből a szempontból az alábbiak szerint lehet őket csoportosítani:

— Az ún. szocialista vagy nem kapitalista orientációjú országok (például Algéria, Szíria, Guinea, Tanzánia, Szomália, Burma, Peru) radikálisan fellépnek az imperialista agresszióval, a neokolonialista törekvésekkel szemben.

— Más országok, melyek kapitalista fejlődési utat követnek, vagy nem távolodtak el lényegesen tőle (Nigéria, Ghana, Sierra Leone, India, Argentína stb.), független politikát folytatnak, és konstruktív szerepet töltenek be a nemzetközi viszonyokban.

— Vannak nyugatbarát vagy a Nyugattal szorosan együttműködő országok, melyek azonban alkalmazkodnak a harmadik világban kialakult el nem kötelezett vonalvezetéshez, és számos kérdésben osztják az előbbi országok álláspontját (Libanon, Szaúd-Arábia, Indonézia, Libéria, Gabon, Venezuela stb.).

— Néhány fejlődő ország (például Thaiföld vagy Brazília) annyira együttműködik az imperialistákkal, hogy radikálisabb követelések kapcsán már nem foglal el pozitív álláspontot.

Az el nem kötelezettség fogalmának értelmezése körül az érintett országok körében is viták folynak. Legutóbb éppen az algíri konferencián néhány fejlődő ország képviselője — például Mobutu zairei és Burgiba tunéziai elnök — kifogásolta, hogy „csak az egyik szuperhatalmat ítélik el, és a másikat csak dicsérik”. Ismeretes, hogy Fidel 2 3

2 Vö. Nyilas József: Korunk világgazdasága. I. köt. 48—49. old.

3 Lenin Művei 32. köt. Szikra, Budapest 1953. 518. old.

93