Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - Palánkai Tibor: A Nemzetközösség Nagy-Britannia közös piaci csatlakozása után
tengeri országa jöhet számításba. Néhány más ország szintén társulni szándékozik, s a társulási konstrukció ezzel átfogná csaknem valamennyi fekete-afrikai országot. Az EGK Bizottságának 1972 áprilisában közzétett memoranduma szerint a kibővített társulás keretében az EGK továbbra is a kereskedelem liberalizálására helyezné a hangsúlyt. Az afrikai országok nyomása azonban az EGK-t arra kényszerítette, hogy fokozottabb figyelmet szenteljen a fejlődő országok exportbevételei stabilizálásának. Ilyen szempontból különösen az afrikai fejlődő országok 8 alapvető fontosságú exportterméke (cukor, földimogyoró, földimogyoró-olaj, gyapot, kakaó, kávé, banán és réz) jön számításba. A cukorra vonatkozóan az EGK a brit csatlakozási egyezménynek megfelelően továbbra is biztosítaná a nemzetközösségi cukoregyezményben garantált 1,4 millió tonna nádcukor átvételét, elsősorban a karib-tengeri cukortermelő országoktól. Emellett az afrikai országok követelik az ún. viszonosság elvének a feladását is. Gazdasági elmaradottságukra hivatkozva joggal vetik fel, hogy az EGK liberalizálásának ellentételeként az iparilag fejlett nyugat-európai országok termékeivel szemben ne kelljen szerződéses liberalizálást vállalniuk. Az afrikai fejlődő országok követelik termékeikkel szemben a közös agrárpolitikából származó exportakadályok felszámolását is. A társulás keretében ígért kereskedelmi liberalizálás értékét nagyban csökkentik az EGK által egységesen valamennyi fejlődő országnak megadott általános UNCTAD- preferenciák. Az új társulás a segélyeket illetően ugyanazokat az előnyöket nyújtaná az újonnan társulóknak is, mint a korábban társultaknak. A fejlődő országok a segélyeket illetően is egységesen lépnek fel, azok viszonylagos növelését követelik. Kimaradtak az EGK társulási ajánlatából a Nemzetközösség ázsiai fejlődő országai (India, Banglades, Sri Lanka, Malaysia, Szingapúr, Hongkong és Pakisztán; az utóbbi kilépése ellenére továbbra is megkapja a nemzetközösségi vámpreferenciákat). Ezen országok exportjának mintegy 20%-a irányul a kibővült EGK-ba, ami azt jelenti, hogy a brit csatlakozás viszonylag érzékenyen érinti az érdekeiket. A nemzetközösségi preferenciák elvesztéséért csak a kibővített EGK általános UNCTAD-preferenciái kárpótolják őket, illetve az EGK nyitva hagyta a kétoldalú speciális kereskedelmi egyezmények megkötésének lehetőségét. A brit közös piaci belépés különösen mezőgazdasági és textilipari exportjukat fenyegeti. Egy brit tanulmány szerint a nemzetközösségi preferenciák elvesztése a legsúlyosabban Hongkongot és Indiát érinti, de jelentősek Pakisztán, Malaysia és Szingapúr veszteségei is. Ezek kompenzációja nagyrészt attól függ, hogy az EGK általános UNCTAD-preferenciái mennyire terjednek ki mezőgazdasági és textilipari exportjukra s mekkora lesz a vámkedvezmények mértéke. Hongkongot azonban várhatóan mindenképp súlyos veszteség éri.9 Nagy-Britannia közös piaci csatlakozása azonban valószínűleg nem eredményezi a Nemzetközösség teljes felbomlását. A preferenciális vámrendszer és a sterlingövezet felszámolása ellenére a brit társaságok számára a Nemzetközösség országai a jövőben is számottevő piacot jelentenek majd. Különösen, ha figyelembe vesszük a brit monopoltőkés körök jelentős tőkebefektetéseit. Nagy-Britannia politikai, kulturális és szellemi befolyásáról sem mond le egyik napról a másikra; a Nemzetközösség országaiban 1972- ben hivatalos brit segélyprogramok keretében több mint 13 ezer brit állampolgár dől9 Lásd Peter Tulloch: The Seven Outside. Commonwealth Asia’s Trade with the Enlarged EEC. Overseas Development Institute, London 1973. 88
