Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - Pálos Tamás: A diplomácia és az ideológiai harc
De az első világháborúban harcoló felek sem csak „az emberek testét ostromolták meg” — Jack Martin amerikai kutató szavaival élve —, „hanem a lelkűket is”.4 A második világháborúban pedig a nácizmus a „nemzetiszocializmus” ideológiájának jegyében „totális propagandát” folytatott a fasizmus igazolására. A burzsoázia az elmúlt évtizedekben szintén sokszor próbálkozott politikájának ideológiai álcázásával. A nemzetközi érintkezés és az ideológia szoros kapcsolata ma már egyáltalán nem vitatott. Sőt, egyes szakértők a „szoros kapcsolat” kifejezést is halványnak tartják, és mint például „A Szovjetunió külpolitikája” című könyv szerzői, egyenesen a nemzetközi viszonyok „ideologizálódásáról” írnak.5 De így nyilatkoznak a szemben álló táborban is. Gordon, Fáik és Hodapp amerikai kutatók szerint „a nemzetközi kapcsolatok az utóbbi negyven évben radikálisabb változáson mentek át, mint valamennyi előző évszázadban... A történelemben először adódik olyan helyzet, amelyben egyetlen kormány sem hanyagolhatja el a tömegek meggyőződését”.6 E jelenség magyarázata korunk tartalmában keresendő, abban, hogy korunk a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet korszaka. Az első szocialista forradalom győzelmével a szocializmus állami keretekben kilépett a nemzetközi küzdőtérre. Míg korábban a nemzetközi küzdőtéren társadalmilag s így világnézetileg is egynemű államok, kapitalista országok álltak szemben egymással, addig ma különböző társadalmi rendszerű és eszmeiségű államok között húzódik meg a front. Mindebből a kommunista pártok azt a következtetést vonták le 1969-ben Moszkvában, hogy „az emberiség olyan helyzetben lépett évszázadunk utolsó harmadába, amelyben éleződik a haladás és a reakció, a szocializmus és az imperializmus erőinek történelmi párharca. Ez a párviadal az egész világon a társadalom életének valamennyi fő területén folyik: a gazdaság, a politika, az ideológia és a kultúra területén.”7 A szocializmus világrendszerré válásával, az erőviszonyoknak a haladás és a béke javára történt megváltozásával tovább növekedett az ideológia szerepe a nemzetközi osztályharban. Először is azért, mert jobb feltételek jöttek létre a marxi—lenini eszmék világméretű térhódításához. Az események bebizonyították a marxizmus—leninizmus tudományos igazságát, általános érvényét és gyakorlati életképességét, s nagyobb anyagi és erkölcsi erőt állítottak a forradalmi eszmék offenzívájának szolgálatába. Ennélfogva a marxisták—leninisták egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az ideológiai harcnak a két rendszer küzdelmében. A kapitalizmus általános válsága, az erőviszonyoknak számára kedvezőtlen alakulása a monopoltőkés köröket is új formák, módszerek, eszközök alkalmazására kényszerítette a szocializmus elleni harcban. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy végleg lemondtak volna az erőszakról, de az imperialista politika ma vitathatatlanul nagyobb szerepet szán a szocialista országok elleni belső és külső aknamunkának, mint korábban. Az anti- kommunista ideológiai diverzió erősödése tehát az imperializmus egyik reakciója a szocializmus, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, a nemzeti felszabadító harcok sikereire. A kapitalizmus és a burzsoá ideológia válsága tehát nem vezet az imperializmus ideológiai támadásainak gyengüléséhez. 4 lack Martin: International Propaganda. Minneapolis 1958. 5 Vnyesnyaja Polityika Szovetszkovo Szojuza. Moszkva 1973. 162. old. 6 G. Gordon—J. Falk—W\ Hodapp: The Idea Invaders. New York 1963. 7 A kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozása. Kossuth Könyvkiadó 1969. 7. old. 15
